Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - Ólom, ón és higany
142 Ólom, ón és higany. Az Európán kívüli aknák közül különösen a kelet-indiaiak nyertek nagy jelentőséget a mai ónkereskedésben. Ázsia délkeleti része nagyon gazdag ónban, úgy Kelet-India szárazföldén : Birma, Sziám s Malakka félszigetén, valamint Banka s Billiton szigeteken, honnan a hollandok évenkint 4—5000 húsz mázsás tonna ónt hoznak Európába és ezzel az itteni ón-piacz urai. China is gazdag ónban ; az új világban: Mexikóban, Peruban s Brazíliában találni ; újabban jelentik, hogy Kaliforniában rendkívül gazdag ércztelepekre akadtak. Az amerikai ón még nem igen mutatja magát az európai piaczon. Az ónérczek és feldolgozásuk. A természetben az ón rendesen igen kemény s nehéz kőzet, mely részint idomtalan, részint négyalju kristályokban fordul elő, minőket a 50 ábrában látni ; az a b c a ritkább egyszerű alak, a de rendesen előforduló ikeralak. Az u. n. ónkő ónoxyd s tiszta állapotában 78Va % fémet s 27» százalék oxygént tartalmaz. Az ónkő a bányákban a kőzetek törmelékeibe van ágyazva, mért is könnyű értékítése. Az oly helyeket, hol az ónércz így fordul elő mosásnak (Seifen) nevezik, mert az egész művelet, hogy az érczet olvasztható állapotba hozzák, abban áll, hogy a felásott földet s porondot róla elmossák. Az ily mosott ón sokkal tisztább mint az u. n. bánya-ón, melyet természetes sziklatelepéből kell kivájni. Kelet-Indiában az ónnyerés kizáróan a mosás műveleten alapul, mert ónbányákat ott nem is ismernek, de nem is mívelnék. Az indiai fém tehát mind jó mosott-ón. A földet ott vagy egészen felszintjén ássák s mossák, vagy aránylag igen kis mélységre hatolnak helé. Az ónkő, mely rendesen vörösbarna vagy fekete, a gránitba, porfirba, gneiszbe, agyagpalába stb. benőve fordul elő, és az anyagkőből vagy úgy nyerik ki, hogy puskaporral robbantják, vagy hogy tűzrakással hevítik és hirtelen leöntve vízzel repesztik. Az érczek erre előbb a száraz, később a nedves értékítés alá kerülnek. Szászországban először nyílt rakásokban pörkölik, hogy a következő zúzó művelet megkönnyíttessék. Az érczlisztet (nyers marát) ezután fatüzelésű lángolókban pörkölik, mely által az idegen keverék részint el illan, részint könnyebb, tehát mosás által eltávolítható oxydokká változik. Az ónkő ez által nem változik s meg nem olvad, sőt a nem szívesen látott wolfram sem távolodik általa el. Az arzén mint arzénes sav illan el, s ezt a méregkamarában fogják fel. Cormvallisban, hol sok rézércz keveredik az ónércz közzé, a pörkölt marát azért egy ideig a levegőn mállaszt- ják, a míg a kénréz rézgáliczczá oxydálódik, melyet vízzel vonnak ki belőle. A barna pörkölt érczlisztet erre a nedves míveletnek vetik alá löködző és seprű szérűkön, mi közben sok tisztátalanság öblíttetik el és az öblítővíz a magával ragadt vasoxyd által egész vörös színűvé lesz. Az ily módon tömített mara már most 40—CO százalék ónfémet tartalmaz és szárítás után olvasztás alá kerül. Az ónkő színítéséhez aknáspesteket használnak. Az akna falai gránitból valók úgyszintén (51. ábra) a D talp, a mely nagyon meredek B felé, hogy a megolvadt ón oda befolyjék. A B tartónak fenekéhez közel van a csaplik, melyen át az olvasztott ón a C öntött vas kazánba bocsátható. Az érczet váltakozó szénrétegekkel az aknatorkon betöltik, s a szenet egy fujtatóval, melynek fuvókája o-nál szádlik be, szítják. A szén az ón oxydaival egyesül s színíti az ónt. Az olvasztás rendesen 6—7 napig tart, mi alatt folytonosan hordják belé az érczet, szenet és rádásokat, melyek alul mint fém és salak lecsapoltatnak. A hol csak mosott ónnal járnak el, ott más rádásra 50. ábra. Ónércz kristályok
