Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - A réz
Mintázás. 125 szobrot alapzatában megtámaszsza, némelye még arra, hogy a magvat a később tetejébe kerülő palásttól távol tartsa. Ha a mag elkészült, tűzzel megszárítják és erre egy legíőlebb 27* cm. vastag viaszréteggel borítják be. A mintázó művész erre a mag-alakot a további kimunkálásnak veti alá ; minden egyes részletet a lehető szabatossággal kell kidolgoznia, és ügyességétől s tehetségétől függ a leendő mű tökéletessége. Mihelyt e művészi munka meg van téve, megkészül a külső boríték a palást, még pedig hasonló módon, mint már azt az előző öntvényeknél előadtuk. Természetes, hogy ezt a lehető aprózkodó műtétellel kell végezni. Oly anyagot kell e czélra használni, mely magába fogadja a minta minden finomságát, s ezeket meg is tartsa úgy, hogy a szárítás folytán sem veszíti el. A rendesen használt anyag áll agyagból és törött olvasztótégelyekből. Ezt jól kiszárítják, porrá zúzzák, sűrű szitán átszitálják s vízzel elkeverik tejfelszerű péppé. Az első réteget ebből gondosan rámázolják a mintára, minden egyes száradás után még egyet ecsetelnek rá, míg oly vastagság van elérve, mely megengedi, hogy nagyobb agyagtömeghez fordulhassanak. Ha a kellő vastagság meg van, mely természetesen az öntvény nagyságával növekszik,a palástot vas- rudakkal és pántokkal szerelik fel, mire a mintát hőnek teszik ki, mely a viaszkot kiolvasztja és az agyagot megszárítja. A viaszk eltávolításával keletkezik az az üreg, mely az öntendő fémet felveendő lesz. A mag tehát szabadon leng a mintában, néhány vasrúd kivételével, melyek belőle a palástba mennek át. Egyetlen egy ily vaskapocs megereszkedése azt okozhatná, hogy a mag egyet fordul s vagy a mintát sérti meg, vagy egyéb hibás öntésre ad okot, mely másodöntést tenne szükségessé. E módszer helyett, melynek az a baja, hogy a művész mintegy a sötétben tapogatózik, mert soha sincs betekintése a minta belsejébe, most gyakrabban más eljárást követnek, mely épen megfordított utakon jár. Az eredeti idomról, melyet a művész vas váz fölé mintázó agyagból egész nagyságában megkészít és művészien bevégzett, gypsz leöntéssel annyi darabban vesznek le az egyes részekről jó vastag mintát, a mennyit az egész szobor megkiván. Miután ezeket próbaképen egy egészszé összerakják, hasonló vastagságra kihengerelt viasztáblákat vesznek elő, melyekkel az egyes gypszöntetek belsejét oly vastagra rakják ki, a milyen vastag falazattal kell majd bírnia a fém öntvénynek. Hozzávaló szerszámokkal a viaszkot az idom minden mélyedésébe kellően benyomják. A viaszkkal kitöltött alakrészeket már most a magon kell összeállítani, melynek alakítása e módszernél tehát másod sorban történik. Az öntőverembe eleve vasrudakból már összeállíták a mag vázát ; ezt 40. ábra. Lószobor öntőmintája.
