Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - A czink, kobalt, biszmnt és társaik
96 A czink, kobalt, biszmut és társaik. fordul elő a mag körré öntés. Annálfogva, hogy e fém erős összehúzódást szenved a meghűlés alatt, nem tűri a magot ; az öntés fölötte összeszakadoznék. Gyakran alkalmazzák azonban üreges öntvényeknél, a mennyiben nincsenek részekből összeállítva, azt az eljárást, a melyet az ónöntő és gipszalakító követ: a felbontást (De- kantiren, renversage). A mintát színig teli töltik öntőanyaggal és hamarosan felborítják ; a mi még folyékony kiömlik, és a minta falain már megmeredt czink képezi az üreges öntvényt. Mennél gyorsabban következik be a felborítás, annál vékonyabbak az öntvény falai, a melyeket ilyetén módon egy vonalnyi vastagságra is leapaszthatni. Öntés előtt a mintákat ki kell melegíteni, nehogy a megmeredés nagyon gyorsan következzék be. A czinket grafittégelyekben olvasztják meg, a forrasztás úgy megy végbe mint a bádogosnál ón és ólommal. Czinköntés által sokféle építési ékítményeket, gyakran egész párkányokat állítanak elő. A mi nemzeti múzeumunk homlokzatán levő nagy csoport pl. czink - öntvény. Katonai czélokra is talált alkalmazást újabban a czink, öntenek belőle kartácsokat, golyókat, gránátok palástját stb. A czinkszobrokat, emlékoszlopokat stb. gyakran bronz-bevonattal óvják. Meg volnának ugyan a nélkül is, de a rá lerakodó oxydréteg nem igen tetszetős szürke színt kölcsönöz nekik. A czinktárgyakat olaj- és firniszfestékekkel is bevonják, a szobrokat gyakran fehérre mázolják, hogy márványszínt öltsenek. Általában véve azonban nem igen fog rajta a mázolás, mert a mily erősen tapad ez a vasra, oly tökéletlenül a czinkre; úgy látszik, hogy az olaj és a fém közt cbemiai kölcsönhatás forog fen, minélfogva a máz rendesen ezerszeresen megrepedezik és lebámbk. Ügy iparkodnak ezen segíteni, hogy a czinket előbb savakkal stb. munkálják meg vagy gyönge galván bevonattal látják el. A művészek azonban nem látják szivesen a bemázolást, mert a körrajz finom vonalait megzavarja. Ha valamely cbemiai szerrel a czinket rá lehetne bírni, hogy felszínén fehérré, valódi oxyddá változzék, — föltéve, hogy a forradások ugyanazt a színt öltenék és tartósan megtartanák — a szobrászok örömmel üdvözölnék. A már említett bronzolt öntvények, melyeket a valódi bronztól való megkülönböztetés kedvéért czinkbronzoknak nevezünk, különösen Parisban érték el a tökéletesség nagy fokát, és a kirakatokban, az avatlan által fel nem ismerve, a valódi bronz mellett fényelegnek. A ki beéri a művészi alakszépséggel és nem kíván az anyagban is becset bírni, azt e sokkal olcsóbb czikkek igen kielégítik. Czinkfehér. A nyert czinknek egy nagy részét jelenleg ismét elégetik, hogy oxyd állapotában, mint czinkfehéret, felhasználják. Mivel ez szintén kolióter- melvény, elintézzük e helyütt. A czinkoxyd mint „fehér semmi“ sok ideig csak orvosi szerül szolgált; ámbár még a múlt században javasolták a chemikusok, hogy az olyannyira ártalmas ólomfehér helyett vegyék az iparosok ezt használatba, a javaslatnak nem Ion foganatja, főleg tán azért hogy az anyag még nagyon drága volt. Csak Leclaire képírónak Parisban, kit az ólomfehéret gyártó műhelyekben keletkezett számos betegedés indított arra, hogy az iigygyel komolyan foglalkozzék, sikerült a czinkfehérnek érvényt szereznie és azt nagy mennyiségben oly olcsón előállítani, hogy az ólomfehérrel eredményesen vehette föl a versengést. A belga Vieille montagne csakhamar nagyszerű mértékben fogott a dologhoz, nagy gyárakat alakított Belgiumban, Franczia- és Németországban és sokat tett az anyag előállításának javítására, úgyszintén kiterjedt felhasználására. Ennek következtében a gyártás nemsokára roppant mennyiségekre rúgott és most százezernyi mázsát termelnek belőle. Azt kellene hinnünk, hogy ezzel az ólomfehér teljesen tért vesztett, ellenkezőleg, az ólomfehérnek mindamellett sem gyártása, sem fogyasztása legkevésbbé sem csökkent.
