Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - A vas és a vasipar
80 A vas és a vasipar. melyben a torkon át rétegesen töltik be a nyersvasat és a faszenet vagy kokszot az A aknába ; az a és d nyitásokon nyúlnak be a fújtató fuvókái. A g csörgő az M nyiláskoz vezet, mely az olvasztás ideje alatt el van zárva. Mikor a megolvadt vas az a fuvóka nyílásig ért, azt agyaggal betömik és az előbb a-ban volt fuvókát a d nyílásba dugják. A hevített szél használata itt is jó szolgálatokat tesz. A tüzelőanyag hamujából, a vasban foglalt idegen részekből, a pestfaláról került kovából ez olvasztásnál is néhány százalék salakos veszteség támad, de nem annyi mint a nagyolvasztóban, már csak azért sem, mert a kupoláspestben a megömlés igen gyorsan megy végbe. A kupoláspestek rendesen nem működnek oly szakadatlanul, mint a nagyolvasztók, éjen át pihentetik. Nagyobb vastömegeket, 50—100 mázsát egyszerre, lángolókban ömlesztenek meg, a melyek a szükséges erős léghuzam miatt jó nagy kürtőkkel bírnak, de fujta- tójuk nincs. A (nem szenesítctt) tüzelőanyag, tudvalevőleg, itt külön ég és csak a lángok nyalják az olvasztandó anyagot. Ez lankás alapon fekszik, és a mi megömledt, a legmélyebb helyre gyűl, a hol a csaplyuk van. E pestekben a levegő némikép közreműködik és a tiszta szén elégésével elváltoztatja a fémet. Tehát különösen azon kell lenni, hogy a megömlesztés gyorsan (372—4 óra alatt) történjék. A részben végbemenő széntelenítés által azonban nyer a vas lágyságban s egyszersmind szilárdságban is — tehát oly kellékeket, melyeknek a kupola-pest öntése híjával van. A langolópestek öntését tehát egyrészt nagyszerű öntött művekre használják, és aztán oly tárgyakéra, melyektől az ember nemcsak szilárdságot, hanem bizonyos szívósságot, törés elleni ellenállást vár, a mint ez pl. ágyúk öntésénél az eset. A lángolók gáztüzeléssel is tápláltatnak. A megömlett tömegnek átvitele a mintákhoz a kezelendő tömeg nagysága szerint több vagy kevesebb körülményességgel jár. Néha a vasat mindjárt a pest csaplyukától egy mintázó fővénynyel ki tapasztott csörgőn folyatják a mintába ; leg- többnyire azonban öntöttvas vagy erős vasbádog üstökben szállítják tova, melyek agyaggal vannak kikenve. Egy ilyen 1—172 méter hosszú nyélén egy ember által viendő üstbe befér vagy 25 kilogr. vas. Nagyobb tömegekhez kazánbádogból akiált üstöket használnak, melyekbe 1—200 kilogr. fér, és melyeket több munkás fogantókkal szállít odább. Nagyobb serpenyőket 40, 60, 100 mázsásokat emelő daruval szállítnak. Az egy darab öntéséhez való anyagnak, általán minden fémöntésnél, mindig kéznél kell lenni, hogy egy folyatásban megteljék a minta ; a szüneteléssel való öntés helytelen, mert az öntött darab nem képezne belsőleg tökéletesen összefüggő egészet. A minták. Az öntésnél fődolog természetesen az, hogy a hozzá használt minták jó minőségűek legyenek és helyes elbánásban részesüljenek. Készítésük külön iparágat képez és a különböző czélok szerint kiilönbözőleg alakul. A szükséges idomokat, a mennyiben fából valók, az idomasztalos készíti. Mintázó anyagnak, melybe a faidomokat bealakítják, főkép jól megszitált fövényt használnak, mely közzé gyakran kevernek koakszport és egyebeket. Fövényt kétfélét különböztetnek meg: sovány fövényt és kövér fövényt. Az első közé nincs keverve semmi idegen rész, miért is a neki adott alakot csak addig tartja meg, míg nedves ; az utóbbi vagy természettől vagy hozzákeverés következtén több agyagos részszel bír és a mintabenyomásokat a szárítás után is megtartja. Mindkét mintázó anyag tehát egyformán fogadja magába a mintát, de a kövér fövényből valók az öntés előtt még megszárít- tatnak. A kövér fövényből való minták a leggyakoriabbak a vasöntőkben és a szárító kamara számukra az olvasztópest toroknyilása fölött van. Az öntendő darabok alakja szerint megkülönböztetünk nyiltöntést (talajöntést,
