Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)

2. kötet - A vas és a vasipar

tott. Újabban azonban az aczélt nagy tömegekben tudják már kiönteni úgy, hogy bensejében nincsenek hólyagok.

A tapasztalat mutatja, és ha jól föleszeljiik, nem is várhatni más eredményt, hogy sem a frisseit, sem a czementaczól tömegükben nem bírnak egyneműséggel, hogy különböző helyeken különbözik szövezetük és keménységük. A leggyakorlottabb munkás, hamég oly gondos a fajtázásban és kévelésben nem bír teljes egyneműséget létrehozni. A kéveltaczél e liija sok bajt okoz, mert ha már a járatlant is boszantja hogy rendes késének éle lágy és edzett részekkel bír, mennyire lehet terhére ez az iparosnak, ki egy sok bajjal készülő munkadarabot: egy finom gép kerékorsóját, a hengeróra gátlókerekét stb. már-már befejezi és akkor látja, hogy az az edzés után, anyagának egyenetlen tömörsége folytán, meghorgadt, megvetemült, vagy ha látja, hogy nagy fénynyel ellátandó munkadarabja nem mindenütt veszi fel a fényt.

E komoly nehézségek Huntsman angol órást arra a gondolatra hozták, hogy megkísérli az aczélt másodolvasztás alá vetni, valósziniileg abból indulva ki, hogy folyós egyenetlen tömegek kavarás által közepes egyneműséget öltenek. Több felmerült nehézség után a kísérletek annyira sikerültek, hogy 1740-ben Sheffieldben öntött aczélgyárt állíthatott fel, a mely jelenleg is fennáll és a Huntsman-aczélt hozta fogalomba. Egy másik ottani gyár szolgáltotta a Marshal-aczélt.

Az első öntöttaczélgyártóknak sok ideig egész a most folyó század első évtizedéig meggyűlt volt a bajuk úgy a gyártással, mint egyéb külső nehézségekkel ; az egyik az volt, hogy nem igen tudták a kellő igen nagy ömlesztőhőt elérni, a másik az, hogy a fogyasztó közönség előítélettel fogadta a gyártmányt, míg lassankint kiderült, hogy egyneműbb és jobb a kévéit aczélnál. Az öntöttaczél ámbátor minősége a hozzá kiválasztott nyersanyagtól függ, egyneműsége miatt sokkal több bizalommal vehető munkába, tetszés szerinti edzési fokot ölt, és annálfogva úgy elterjedt, hogy most finomabb aczélművekre és az összes szerszámokra, melyeknek igen edzetteknek és szilárdaknak kell lenniök, csak öntöttaczélt fordítanak.

Az öntöttaczél [mártása a legtöbb esetben a már kész nyersaczélnak másodolvasztásából áll, a mely czélra egyaránt használható folyó- mint czementaczél. A nyersaczél nyújtott és edzett vékony rudait rövidebb darabokra vágják és berakják mintegy 40 cm. magas liamvveder-alakú tégelyekbe, melyekbe nem tér több 14—20 kilogrammnyi töltésnél. A tégelyeket légmentesen záró födéllel látják el, mivel a levegőnek és a tűzbeli gázok távoltartása az olvadó anyagtól magától érthető főfeltétel, mert ezek befolyása alatt az aczél csakhamar megváltoznék és agyonégne. A tégelyek igen fontosak, a legjobb tűzálló fővényhijas agyagból és chamottból (égetett agyag) kell készülniök ; rendesen három olvasztás után hasznavelietlenek. Az olvasztópest maga már három-négy napi mívelet után tatarozandó, oly nagyra kell fokozni a fehérenizzó hőt, melynek előidézésére közönségesen kokszot használnak. A legkisebb kemenezék csak két tégelyt fogadnak be, de vannak nagyobbak is. Három-négy órai hőhatás után az aczél meg van ömölve. A megömlesztést az öntőmester kiséri figyelemmel. Ha a kellő időpontot elérkezettnek véli, azaz ha a tégely fedelén levő nyiláson vasvesszővel vett próbákból a műfolyamatot befejezettnek ösmerte föl, jelt ad a tégelyek kiemelésére, mit bizonyos szerkezetű, lánczon függő harapófogóval teljesítenek. A kiemelt tégelyekről először is fedelet veszik le, aztán a megömlött aczél tetejében meggyűlt salakréteget takarítják el és végre a kellő hőmérsékletet megfigyelve, nem forrón, nem is hidegen, nem gyorsan, de nem is lassan, kiöntik az aczélt a két részből álló, ékekkel összekapcsolt bocsmintákba, melyek különböző nagyságúak, a szerint, hogy több vagy kevesebb tégelytartalmat veendők fel. Az öntött darab: bocsot (Inguss, ingot, lingot) vagy szögletes rudat képez, mely

76 A vas és a vasipar.