Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)

1. kötet - Lövegek, szálfegyverek és aczélszerszámok

az olasz-osztrák háborúban 1859-ben szerepelt és így először használta a vont­csövű löveget. A szórólövegek. Meg kell emlékeznünk még azon szerkezetekről, melyek a gyorstüzelést ólomlövedé­kekkel a legnagyobb erőművi fokozással lehetségeseik, vagyis más szóval: azon műszerekről, melyek jól fel- fegyverzett és jól begyakorolt kis csapat gyalogkatonaság sortüzét magukban egyesítik. Ide tartozik az amerikai és franczia mitrailleuse, melyek egy elv szerint vannak szerkesztve és csak a következő pontokban térnek el egymástól lényegileg. Az amerikai szerkezetben, melyet feltalálója neve után G^íhóty-rendszernek neveznek, a töltőkészülék szilárdan áll, míg a szabadon fekvő csővek egy közös tengely körűi forgathatók, és melyből az által, hogy új töltények szakadatlan rakhatók az oldalvást kiálló tölténytölcsérbe, folytonosan tüzelhetni. — A fran­czia és illetőleg Montigny-szórólövegnél, mely a magy. kir. honvédség részére tábori használatra van rendszere­sítve, a csövek szilárdan fekszenek egymás mellett egy csomagban, míg a fenékzáró rész a töltés miatt elvehető és ismét ráilleszthető. E czélra külön töltő-lemezek léteznek, melyek a franczia szórólövegnél 25, a mi hon­védségünknél 37 töltényre vannak berendezve, s melyek egyszersmind fenékzárókép szolgálnak. Ezek a hátsó csővégek és a závárzat közé betétetnek minden lövés­sorozat után. A 30. ábrában látni a löveget talpastul. A hátsó forgatyú arra való, hogy vele a fenék jól lezárat- tassék, az oldalt levővel pedig tüzelnek. A 31-dik ábra a závárzatot a töltőlemezzel vízszintes átmetszetben mutatja. Látni való belőle, hogy a töltés Lefaucheux- féle központban gyuló gázálló töltényekből áll és hogy az elsütést a tekercsrugók által mozgatott o ütőpecz- kek eszközük. A k forgatyú eltolja az figynevezett elsütő lemezt ?, mi által az egyes iitőpeczkek egymásután elcsattintatnak. Az elsütés után a töltőlemez a hátsó fogantyú megnyitása által kiemeltetik, az üres töltényhüvelyek eltávolíttatnak, újonnan töltött töltőlemez helyeztetik be és az épen használt az oldalvást álló asztalkán ismét megtöltetik. A 32. és 33-dik ábra a 37 csöves Montigny-féle szórólöveget tünteti föl. Az egész závárkészülék az U emeltyűvel szánkásán visszafelé mozgattatik, erre a P töltő­lemez, mely töltényekkel van telerakva, a nyílt cső elé tétetik. Az L’ emeltyűn tett másik nyomással az egész závárzat vagyis a tekercsrugókkal körülvett ütőpeczkek visszavonhatok, hogy közéjök és a 37 rövid gyújtópeczkekkel ellátott és azért áttört lemez közé a tömör D elsütő lemez tétethessék. Az L' emeltyűvel az egész készülék ismét előre tolatik és ezzel a tekercsrugók a D-hez erősen rányomatnak. A Z)-nek többé-kevésbé gyors kirántása által, mi az L' emeltyűvel vagy forgatyúval, fogas- rúddal is történhetik, a tekercsrugók felszabadulnak és az ütőpeczkek ráesnek a rövid gyujtópeczkekre. Ezek ismét fellobbantják a gázálló-töltényeket, melyek gyors sortüzét adnak. n löveg talpán látható tengelyszekrényekben tartatnak a töltények, töltő­A szórólövegek. 33 27—£9. ábra. A franczia vont cső gránátja. Gyújtója, liossz- és harántmetszete. Találmányok könyve. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom