Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
2. kötet - Bevezetés
Bevezetés. 15 lett és Priestley számos új észleletei által ennek jól mégvetette alapját. Priestley József 1733-ben Fieldheadben Yorkshireben született. A fontosabb gáznemeknek legtöbbjét ó állttá eló és ő ismerte fel elszigetelt testeknek, továbbá megvizsgálásuk módszerét, ha újonnan nem is ő fedezte fel, de a legczélszerűbb módon ő javitá. Az oxygénen kivül fölfedezte a nitrogénoxydult, a szénoxydgázt ; ö állttá elő a kénes savat, a gázalakú sósavat, az ammóniák- és a fluorkovagázt. Mindamellett, úgy Cavendish mint Priestley, a phlogiston elvéhez mindvégig hívek maradtak. Ugyanez időben, Linné buzdítására, Svécziában a természettudományok terén nagy mozgalom fejlett ki. Upszalában Torbern Bergmann (szül. 1735-ben) a cliemiát ta- nítá és kitűnő munkálataival, nevezetesen az elemzés tökéletesültése által, nagy hírre jutott. Közeli viszonyban állt vele Scheele, ki mint szegény gyógyszerész aránylag rövid élete mellett is (szül. 1742-ben Stralsundban és meghalt 1786-ban Köpingben) a chemiában nagy számú új, igen jelentős találmányt tett, mint előtte még senki. A tudomány neki köszönheti a szerves savak első pontos kikutatását, melyeket nagy részben előtte nem is ismertek. A szervetlen részben fölfedezte a molybdán- és a wolframsavat, a mangánt, a chlórt, a barytot, a floursavat és a kéksavat ; Priestley- től függetlenül fölfedezte az oxygént is, melyet barnakőből, salitromból, higanyoxyd- ból és különböző más anyagokból tudott előállítani. Hogy, habár sajátságos módon is, mert a chlórt tekinté a phlogistonnák, egy mindegyre siilyedő tan tévedéseiben osztozott, legkevésbbé sem képes kisebbiteni nagyszerű fölfedezéseinek értékét, melyekkel a cliemiát gazdagítá. Scheele az utolsó jelentékeny phlogistikus volt. Az ujabb mennyiségi chemia. Az a tény, hogy az elégésnél szükségkép kell valami anyagnak az elégő testtel elegyülnie, mert az elégő termék összsúlya nagyobb az elégett testeénél, ez volt az a sarkpont, mely körül a chemiai dolgok új felfogása fordult, és a mérleg nyelve, a mióta a világ áll, sohasem döntött oly jelentékeny dologban, mint mikor ezt elárulta. Az oxygén föl volt találva, különféle fémoxydokból állították elő, midőn egyidejűleg tiszta fémet is nyertek. Azt is tudták, hogy a levegőmennyiség térfogata az által, hogy benne láng ég, megfogy. E jelenségekből indult ki Lavoisier, és ezeket összefoglalva, a hézagokat pedig szellemesen kiegészítve arra a következtetésre jutott, mely a phlogiston-ábrándját a chemia tanaiból örökre száműzé, hogy az elégés és meghidegülés elegyedések oxigénnel és az elégő vagy hidegülő testek siílynövekvése szabatosan megfelel annak az oxygén-mennyiség súlyának mely ez elegyíilésben részt vett. Ettől fogva a mérleg bíróvá lett, melynek Ítéletei minden chemiai test összetételére nézve mértéketadó erősséget nyertek. Nyilván való, hogy e próbakővel az elemző módszerek pontosságban, tüzetességben egyre fokozódtak, mit a korábbi csupán minőségi vizsgálatok semmikép sem érhettek el. A közben, hogy az egyes alkotó részek mennyiségét melyek szilárd vegyületekké állnak össze, egymással összehasonlíták, azt észlelték, hogy ezek mindig állandó arányban állnak egymáshoz, hogy pl. bizonyos mennyiségű vas mindig ugyanazon mennyiségű oxygént vonzza magához, hogy vasoxydot képezzen, és hogy az oxygén e mennyiségének mindig ugyanazon mennyiségű ólomra van szüksége, hogy azzal ólomoxyddá álljon össze. E vas- és ólommennyiségek számaránya minden egyéb vegyiileteikre nézve állandónak bizonyult ; példáúl bizonyos mennyiségű chlór egészen ugyanolyan arányokban vegyül vas vagy ólommal, mint a milyeneknek mutatkoznak azok az oxygénvegyületekben, és az elemi testekre irányzott vizsgálatok, melyek mint a fémek, egyszerűségükben csak most födöztettek fel, rávezettek a fontos arányszámok, az egyenértékű (aequi- valens) súlyok fölállítására, melyek az egész chemia számolástani alapjává váltak. Ez előidézte és megveté alapját az elemek egész új tanának, és az atom elméletnek
