Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
1. kötet - A rostanyag feldolgozása
16G A rostanyag feldolgozása. juhokat valamely patakba vagy tóba ugratják 1*5 méter magas pádról, bogy egészen átnedvesüljenek, és aztán egy darabon megúsztatják; b) a kézi mosást, mely abban áll, bogy a juhokat a tóban megfürösztvén, a gyapjút kézzel megnyomkodják ; c) az. öblítő mosás, mikor az a és b szerint már megmosott juhokat egy csatornából lezuhand vizsugár alá tartják és mintegy megöblítik; d) fecskendőst, mely czéb-a a juhokat nyilt páhóba rekesztik és egy tűzfecskendő tömlőjével a teljes megtisztulásig föcs- kendik. A nyirés csak harmadnapra a mosás után történik, ha a levegő nedves, később- is, mindenesetre csak akkor, mikor a gyapjú teljesen megszáradt. Ezt az ismert jubnyirőollóval végzik, melylyel a gyapjút tövén a bőr közvetlen közelében lenyirik úgy, hogy a fürtök egyben maradjanak. Megjegyzendő, hogy a lábak, pofák és farktő gyapja sohasem marad meg fürtben, hanem szétbomlik, ezt kutyaszőrü gyapjúnak mondják. A nyirés rendesen csak egyszer van egy évben (egynyiretü gyapjú) t. i. májusderekától junius első napjáig ; némely vidékeken azonban, bosszú gyapjus juhokat kétszer is nyirnek (melyek gyapját kétnyiretünek nevezik), t. i. tavaszszal (téhgyapju) és az ősz kezdetén (nyári gyapjú). A két nyiretü természetes sokkal rövidebb az egy- nyiretünél ugyanazon állatnál. Az élő és egészséges állatról került gyapjút nyirt gyapjúnak nevezik megkülönböztetésül a beteg vagy döglött juh gyapjától, melyet döggyapjunak (Sterblings- wolle, laines mortes) neveznek, és e kétféle gyapjút külön is tartják, mert az utóbbi csekélyebb szilárdságú és rugalmasságú és nem alkalmas festésre. A fajtázást a gyáros, ha egyenesen a jubtenyésztőtöl veszi a gyapjút, saját szükséglete szerint finomság, bosszúság és egyéb tulajdonságok szerint végzi. Erre nézve szabályt nem lehet felállítani, mert itt a különböző gyárosok szokásai határozók. Máskép áll a kereskedő fajtázásával az úgynevezett gyapjú szintessel (akkomodiren) a dolog, kiknél főbb vonásokban mégis egyöntetűség uralkodik.A juh minden testrésze közt a lapoczkák azok, melyeken a legfinomabb és egyáltalán legkitűnőbb gyapjú nő. Ennél nem alábbvaló a bordák, a lágyék, úgyszintén nyakoldalak gyapja. Ezután jő a czombok• oldallapja. E négy részről kerülő gyapjú határozza meg ennek értékét, miért is a nemesebb részeknek neveztetnek. A nyak, a marj (a nyak és hát közt kiálló csont helyen) és hát csekélyebb minőségű gyapjút adnak ; még inkább áll ez a torokról, vemkről, mellről, farktőről és a lábakról. A hason levő gyapjú rövid és kuszálódott. A homloké és halántéké szintén csekély értékű, a legroszabb van a hátsó lábak hátsó részén, az ú. n. farkasharapásom A jubnak az az oldala, melyen feküdni szokott, kevésbbé jó gyapjút szolgáltat, mint a másik. E különböző fajta gyapjút ily osztályzó névvel illetik: Super-elekta, elekta, Prima, Sekunda, Tertia, Quarta stb. vagy pedig a fokozódó minőségét igy jelölik C-y B-, A-, AA-, és AAA-gyapjú. A tulajdonképi előmunkálat a gyári mosással kezdődik, mi által a gyapjún maradt veríték, zsir, melyet á hideg víz nem birt feloldani, távolíttatik el. Gyakran csak tiszta, 50—75°C.-ra hevített vizet használnak. Legbatbatósabbak és legszokot- tabbak azonban az égvényes folyadékok, melyek tökéletesebben zsntalanítanak. Vagy szapj>anosvizet, vagy gyönge bamuzsiroldatot vagy gerjedésbe átment (tehát szénsavas ammoniakot tartalmazó) bugyot használnak, vízzel föleresztve. A gyapjú tökéletes megszáradása után erre a lazítógépbe teszik, az úgynevezett farkasba vagy ördögbe, melynek 1 m. átmérőjű dobjának külső körfogata, valamint az ezt körülölelő köpeny falzata éles fogakkal van kirakva. A dob nagy sebességgel forog tengelye körül, fogaival megkapja a beterjesztőposztón (Vorlegtuch) eléje hordott gyap-
