Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
1. kötet - A rostanyag feldolgozása
150 A rostanjag feldolgozása. a fonál kezdete megkerült, a matoláló, ki a legtöbb esetben nő, 3—8, sőt néha 20 ily gubófonalat is összefoglal és íiveggyűrükön s fon álvezetőkön át elvezeti a négy-, hatvagy nyolczkaru motolára. A függőlegesen ide odajáró fonálvezetö arra való, hogy a még ragacsos fonalakat egymásmellé helyezze a matolán és azok összeragadását meggátolja. A matola karjai ezért ormosak is, hogy a selyemszálak csak keveset feküdjék meg. A matola keredéke 1,2—2,2 m., karjainak hossza pedig a szerint, hogy 2 vagy 4 pászma egyidejűleg matolálandó, 25—37 vagy 55—67 cm. is lehet. A fel- matolálandó szálak kettőnként nem párhuzamosan futnak egymás mellett, hanem keresztezik egymást a következőkép : Az egyesült gubófonalak a vízmedenczéből közvetlenül az üveggyűriin mennek át és e sokszorosított fonal ekkor többszörösem (20—30-szorosan) van a szomszéd fonál körül tekerkődzve, mintegy vele összesodorva (70—100 mm. hosszban). E keresztezőponton túl elválik a két fonál ismét egymástól, még pedig úgy, hogy a melyik kezdetben bal oldalon volt ismét balra, a jobb oldali ismét jobbra kerül ; innen túl mindegyik újból egy üveggyürűn megy keresztül és most már párhuzamosan futnak a matola felé. A szálak említett keresztezése azzal a jóval jár, hogy a gubószálak minden fonálban egymáshoz simulva jobban összekötődnek, a fonál gömbölyüséget és simaságot nyer, és a nedvesség belőlük kisajtolódik. Az által, hogy ismét elválnak egymástól, a fonál sodratlanul jut a matolára. A selyem jósága egy részt a matolálástól függ. A feldolgozás előtt a nyers selymet még előbb megsodorják. A sodrás (Zwirnen, moulinage, thorwing). A legtöbb czélra a nyersselyemnek két, három vagy több szálát összesodorják. A szálaknak összetétele és sodrása különbözősége szerint következő nemeit különböztetjük meg : a) organzin-selyem, mejjék-selyem (Kettenseide, organsin), mely a legtöbb selyemkelmének mejjékeül szolgál és melyet a legjobb fajta gubó nyújt. Ez két, ritkábban 3 fonálból van sodorva, melyek mindegyike 3—8 gubószálból áll. Yan két sodrain (organzin à deux bouts) és három sodratu (org. à trois bouts) organzin-selyem ; b) tram-sehjem, ontok-sdyem (Einschlagseide, trame) csekélyebb gubóból lesz,, öntökül szolgál a selyemszöveteknél, selyemzsinoroknál ; van egy-, két-, három- sodratu ; c) pelo (pelseide, poil, single) a legalja gubóból készül, csupán egy goromba nyersselyem fonálból áll, mely 8 vagy 10 gubószálat tartalmaz. Legtöbbnyire alapul szolgál az arany- és ezüstszöveteknek, mely úgy áll elő, hogy a selyemfonalat valódi vagy hamis arany- vagy ezüst-sodronynyal körültekerik; d) a varró-selyem 3—24 gubószálból lesz és különbözőleg készül : 1. úgy hogy két erős nyereselyemfonalat egyenkint jobbra pederitnek és azután balfelé egymással összesodorják, továbbá 2. készül úgy, hogy két (ritkán három) meg nem pedert nyersselyemfonalat jobbfelé összesodornak, de azután két ily sodratu fonalat másodszori sodrással (1 centimeter hosszra 5 —10 pederítést véve) egyesítenek; végre 3. az előbbi módon, de azzal a különbséggel, hogy az első sodrás előtt az egyes nyers- selyemfonalakat megpederítik. Nagyon tág térre tévednénk, ha belebocsátkoznánk a selyem felcsévelésénekr lazításának és fajtázásának leírásába. Elég ezeket megemlítenünk. Két míveletróL azonban, melyeknek még alávetik, mielőtt a piaczra viszik, hosszabban kell megemlékeznünk. Ezek a selyem hántása vagy főzése (Entschiüen, Kochen, dècreusager cuisson, scouring, boiling) és a kénezés. A míg a selyem természettől birt burkával van bevonva, kemény, merev és nincs nagy fénye. Az ily selymet is feldolgozzák némely szövetnek, melyeknél a fonálnak épen említett tulajdonsága lényeges, péld. a patyolatselyemnél (gaze). Ken-