Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
1. kötet - A fa- és szalmafonás
A szalmafonás. 141 Ez időszak végével feloldják a nyalábokat, kiteregetik egyenként a szárakat a gyepre s koronként megfordítják. A szalmát, nehogy foltos legyen, gondosan megóvják az esőtől és a gyep nedvességétől ; csak a harmatnak és napnak szabad rája hatni. A szalmatermesztő már most várja termelvénye vevőjét, melyek csakhamar jelentkeznek, s a fattorinik (gyárosok) rendre járják a gazdákat s szemlélik szalmájukat. Száz marok (menata) ára 5—9 lira közt ingadozik (1 lira = 1 frank). Egy hektoliter szem átlagosan 2000 menatát hoz, a mi (100-at 7 lirára számitva) 140 lirát jövedelmez. Ha már most meggondoljuk, hogy a jövedelmet négyszerte kisebb területből kapja ki, mint a mennyire szüksége volna, ha kenyérnek valót termesztene, íiz következik belőle, hogy a szalmatermesztés sokkal előnyösebb mint a búzatermese; persze, hogy a szalmamívelés több koczkázattal jár és mintegy minden hatodik évben teljesen rossz az aratás. A fehérítést követő mívelet : a szalmaszárak szemelgetése (sfilatura). Ezt a munkát jobbára gyermekek végzik, kik a szalmanyalábokat hónuk alá szorítva tartják, a bal kézzel a szárakat egyenkint kihúzzák, a legfelsőbb bütyöknél megfogják és a jobb kézzel a felső részt, mely kiválóan feldolgoztatik, letépik. A hón alatt maradt szalmatöreket «codini» (kacs) név alatt alomnak adják el. A szemelt szárak finomságuk és hosszuk szerint fajtáztatnak : de előbb kénes savnak teszik ki. E czélból egy légmentesen záródó tartóba rétegzik keresztbevetve, melyben ként égetnek. E folyamat alatt, mely 2—3 órán át tart, nyerik a szárak azt a fényes kénsárga színt, melylyel a flórenczi szalmafonadék kiválik. Valamikép az egész eljárás, úgy nevezetesen a kénezés különös gondot igényel, nehogy fehér helyett feketesárga szalma legyen az eredmény. Ezután a szárakat még egy éjre kiteszik a gyepre, hogy ismét szívósakká legyen. Csak mind ez előkészületek után alkalmas az anyag a feldolgozásra. A szalmaipart iiző más országok az olasz eljárást veszik mintául. Mindenütt bebizonyodott, hogy a vetés legjobban fejlik hegy- és domboldalakban, de minthogy nem az olasz nap süt egiikün, nem is terem oly finom szalma sehol, mint ott, és az ottani természeti fehérítési módot is a mesterségessel kell fölcserélni. Legjobb fehé- rítési eljárásnak bizonyult a kén s chlorral való halványítás, úgy hogy a szalma, mely előbb forró hamuzsír oldatban kivonatoltatott, még előbb a kénkamrába s innen gyönge clilormészoldatba jut. A szárak tulajdonképi feldolgozása az, hogy finomsági fokozásuk szerint faj tázzák (Olaszországban 8 fajtára). A jobb szárakat bütyöktől bütyökig osztják föl és így 20— 30 cm. hosszú darabokat nyernek. A szárak fajtázását az újabb időig kézimunkával végezték; legújabbau azonban oly gépet használnak erre, melylyel e munka gyorsabban, ha nem is jobban intéztetik el. Megbízható fonónők a géppel osztályozott szalmát még egyszer átvizsgálják. A gép munkája abban áll, hogy a szárakat vastagságuk szerint átlikgatott lemezeken keresztül fajtázza. A likak minden lemezben egyenlő távolra vannak egymástól, de a különböző lemezeken különböző a távolságuk. A vízszintesen fekvő lemezek fölé a szárak tetőirányos csöveken bocsáttatnak. A lemezrendszer alkalmas mechanismussal rázó mozgást kap és ama szárak, melyek vastagsága a likénak megfelel, átesnek rajta. Az így faj tázott szárak természetesen igen egyenlőtlen hosszaságúak ; minthogy azonban a fonadék annál szabályosabb, mennél egyneműebbek az arra használt szárak, az utóbbiak hosszaságuk szerint 3 vagy 4 osztályra különíttetnek. A szár mennél közelebb jár a kalászhoz, annál többet nyer színben, szilárdságban és hajlékonyságban ; ezt a hegyét « punta »-nak nevezik, honnan a legfinomabb szalmafonadéknak puntafonadék a neve. E szárak összefo-
