Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
1. kötet - A fa- és szalmafonás
A fa- és szalmafonás. A kosárfonás. A szerszámok és az eljárás. A szalmafonás. Az olasz szalmafonás. A panamakalapok. A növényi testek sokszerű használhatósága mechanikai-technikai czélokra, majdnem kizárólag a farost tulajdonságain alapul. A legszilárdabb erdei fa mint a leggyöngébb kalász leginkább rostokból s pedig lényegére nézve teljesen egynemű rostokból áll. A keményfák az által, hogy a farost sejtjeibe és közé megkeményedett anyagok (u. n. bekérgesedett állományok rakodtak le, sokat vesztettek hajlékonyságukból, míg ellenben a puha fatörzsöt : liárs-, nyár- és fűzfát csak finom szilánkokra kell szétbontanunk, s oly anyagot nyerünk, mely nemcsak igen jól fonható, hanem még a szövőszéken is feldolgozható (szitafenekek). A kosárfonás. Honunkban a főanyag e czélra a fűzvessző, aztán a káka, a szittyó. Üjabb időben a spanyol nád is jelentékeny mérvben liasználtatik. Bárha sokféle fűznemet nyújt nekünk a természet, tulajdonkép mégis csak egy szolgáltat vesszőinek hosszánál s szivósságánál fogva valóban használható anyagot a kötésre, fonásra, azért különösen kötőfűz is a neve (salix viminalis). Ennek vesszőit 0,60—-2 m. hosszban ápril és május havában metszik le és durvább dolgokra vagy héjastól dolgozzák fel, vagy pedig u. n. fehér árúnak azon frissiben megbántják. Az eljárás ennél ez : a vesszőket valami fogó-félén (a zuzón, Klemme) végig húzzák, mi által kihasad kérgök, a melyet most már könnyen az ujjakkal le lehet bántani. A vesszőket erre mihamarabb ki kell tenni a levegőre és napra szárításra, minthogy nedvesen éltévé könnyen megrekednek és szívósságukat, a bántottak fehér színöket is, elveszíthetik. Feldolgozás előtt ismét vagy egy félórára beáztatják. A legfinomabb kosárárúkhoz a vesszők szalagokra, úgynevezett szikáncsokra (Schienen) hasíttatnak. Erre szolgál a hasgató (Reiszer) ; e egy keményfa vagy fémnyél, melynek mellső, vékonyabb végén három vagy négy, középről sugarasan kiinduló, tehát a négyes számúnál keresztet képző élek vagy éles ormok vannak. A hasítandó vesszőt vastagabb végén előbb késsel egy hüvelyknyire keresztben vagy átmetsz- ben bemetszik, a hasgatót a rovátokba beillesztik és a vesz- szőt egész hosszában végig húzzák. A vesszők ily módon három vagy négy háromoldalas, további megmunkálásra váró szikáncsokra bomlanak szét. A megmunkálást a gyalu eszközli, a mely azonban a kosárkötőnél más alakú. Ez két aczéllemezből áll, melyeket egy csavarral sziikebbre, tágabbra lehet lielyheztetni, s melyek egyike a gyaluvas ol- dalastos élével bir. Ezt a kis, mintegy 7 cm. hosszú eszközt a gyalupadra erősítik, s lemezei közt hirtelen végig rántják az egyes szikáncsokat. Ezzel elveszítik az egyik ormójukot, mely a vessző közepe és részben bél volt. Többszörösen átliuzatván a gyalun, még jobban meglapíthat ók ; egy más huzóvonó eszközön, a keskenyítün (Schmaler) még oldalt is 18* 171—172. ábra. Három és négy sugaras basgató.
