Frecskay János: Találmányok könyve: ismeretek a kézmű- és műipar mezejéről: 1-2. kötet (Budapest, 1881, 1877)
1. kötet - A fa feldolgozása
A fa feldolgozása. 125 dalú élüek : a közönséges véső vagy szegzövésö (Stemmeisen, fermoir) az ajtókban, fiókokban a fa kivésésére stb.-re; a lakatok fölverésére szolgál a beeresztövésö (Anschlageisen, Kreutzmeissel, bolt chisel), ez 0,15 m. bosszú és mindkét vége derékszögben meg van hajtva, egyik jobbra, másik balra; a ferdeélüvas (Balleisen, skew chisel), ennek éle ferde, azaz tengelyével 60—70 foknyi szöget ír le; a homoruvésSk (Hohleisen, gouge), ezek pengéje válus, s éle félkörű ; kecskeláb, vagy sarokcésö (Geisfuss, gouge triangulaire, corner chisel), 45, 60 vagy 90 fokú szögben találkozó két éllel bir, és különösen sarkok tiszta kibökésére alkalmas. 5. A gyaluk két főrészből állanak a tokból: (Kasten, fût, stock) és a vas vagy gyalúvasból (fer, plane iron). Az első leginkább gyertyánfából készült hosszú négyszöges darab, melynek alsó lapja, a talp, a munkafa felett siklik el, és a czéllioz képest hol síkos, hol hajlított. A tokot két kézre fogva mozdítják ; gyakran a balkéz kényelmére szar cat vagy orrt (Nase, horn) vagyis felálló görbe nyujtványt csinálnak a gyalu mellső végére ; a nagyobb gyalukra a vas mögé markolatot alkalmaznak, melyet a jobb kéz fog marokra. A gyaluvas a tok szádjába (Keilloch, lumière, mouth) van dugva, és élesre köszörült alsó végén a talpon kiáll. Ezt egy faékkel erősítik meg állásában. A gyaluk A ) sík lapok kidolgozására, simítására, továbbá B) pártázatok, párkányrészek s egész párkányok elkészítésére, s végre C) összefoglalandó farészek alakítására használtatnak. Az A ) alá sorolhatók ezek : Mikor a nyers deszkát nagyjából kell kigyalulni, tehát nem síma lap előállítása van szóban, hanem csak vastag forgácsok lehasítása által a munkát siettetni akarjuk, akkor a taroló vagy nagyoló gyalu (Schrobkobel) kerül alkalmazásba; ennek hossza 025—027 m. s talpa lapos ; vasa 24—36 mm. széles és ennek éle dombo- ruan íves. Síma lapok előállítására az élnek egyenesvonalúnak kell lenni, és csak két végén ívelődik, hogy barázdákat ne hasítson a fába. Az ily vasak (simítóvas, Schlichteisen) vagy egyszerűek, vagy duplák. Ez utóbbiaknál az egyszerű vasra még egy aczéllemez lapul (az ellenvas, Deckplatte, contre-fer), mely utóbbi oly állásban van., hogy a gyafuforgács keletkeztében azonnal beléütődik, majdnem derékszögben kénytelen fölemelkedni, és ennélfogva megtörik. E gyaluk, melyekben ily simítóvasak vannak, nagyságra nézve különbözők és többféle -névvel birnak. Tan durva sinntó- gyalu, egyszerű simítógyalu (Schlichthobel, rabot, smoothing plane) s finom simító- gyalu. Oly sík lapok gyalulásához, melyet nagyon gondosan kell végeznie a simító- gyalutól csak nagyságra különböző hántógyalut (Bauhbank, varlope, trying plane) használják, ez ismét vagy egyszerű, vagy dupla a mint egyszerű vagy kettős vasú. Van kisebb fajta hántógyalu is, ekkor ficzkóggalu (jack plane) a neve. A kántógyalu- nál nagyobb, és általán az asztalos műhelyben legnagyobb gyalu az eresztögyalu (Fügebank, varlope, jointer), melylyel a deszkák széleit nagyon egyenesre legyalulják, mikor azokból nagyobb tért, péld. szobapadlatot akarnak összeállítani. Ezzel a gyaluval két ember dolgozik, egyik a markolatnál fogva húzza, míg a másik végénél tolja. Midőn egy falapot, mely vagy kerék- vagy tompaszögben egy másik lappal találkozik, egészen a sarkalásig kell kigyalulni, a felsorolt gyaluk nem használhatók. Erre való a párkánygyalu (Gesimshobel, quillaume, rebate plane) ; több a fajtája ennek is: van egyszerű, kettős, meredek (kemény, szívós, göcsös fának való) és rézsentes párkánygyalu. Ez utóbbi vasának éle rézsentes irányban áll ki a talpon, hogy a harántfát tisztában fogja és ne szalntsa. Ha valamely munkafa szélén derék-
