Bittó Béla: Szabadalmi intézményünk történeti előzményei (Budapest, 1942)

I. Fejezet. Gyári szabadalmak - Régibb gyári szabadalmak

jártas céhbeli vagy más közösségbeli mesterekkel állíthassák fel, azonban úgy és oly feltétellel, hogy idegeneknek sem posztót készíteni, vagy darabonként elado­gatni, vagy pedig ollókat köszörültetni ne merészeljenek, mivel különben ezt a kegyes engedélyünket és kedvezésünket nekik sohasem akarjuk megadni. Amiért is nektek, híveinknek: az okos és körültekintő bírónak és a többi tanácstagnak, valamint a hites polgároknak és Esztergom szab. kir. városunk egész mostani és a jövendőbeli közönségének és más, bármi rendű, rangú, hivatalú és nagyobb méltóságú embereknek, különösen pedig a posztókészítőknek és olló- köszörülőknek, akik a magyar királyságunk területén laknak és tartózkodnak, jelen levelünkkel szigorúan megparancsolva rendeljük és meghagyjuk, hogy a korábban említett Szt. Máriáról nevezett rendtartomány szerzetes atyáit, jelesül pedig az Esztergomban székelőket, mint az korábban előrebocsáttatott, a csupán csak ezen rend és ennek Mária tartománya számára szükséges posztó készítésében és szövésében, hasonlóképen az ennek nyírásához alkalmazandó ollók köszörü­lésében akadályozni, zavarni, abban alkalmatlankodni és gátolni semmiképen se merészeljétek, sőt inkább magukat a mostani szerzetes atyákat és rendi testvéreket, valamint azoknak a mondott Szt. Máriáról nevezett tartományban valamennyi utódát támogatni és mindenkép sértellenül fen tartani kölelezlesselek és tartozza­tok. Másképen nem cselekedvén. Ez a levél elolvasása után a felmutatónak vissza­adandó. Adatott Mécs városunkban, Ausztriában az Ur 1717-ik éve november 19-ik napján. Uralkodásunk stb. A szöveg végén: Engedély a Szt. Máriáról nevezett rendtartomány Ferencrendű atyái részére Esztergomban a posztókészítés és az ollók köszörülésének gyakorlására mos­tantól a jövőre. Felzeten: 19 és a fentebb jelzett szöveg a szabadalomlevél végéről, továbbá: beiktatva: december 1717. Beiktatva az I. oszt. kir. könyv 31 köt. 401—402. lapjain. A kancelláriai osztály egyszerű latin nyelvű 'fogalmazványából fordítva.) Jegyzet: A rend megfelelő kérvényén megvan a lalmnyetvű legfelsőbb elhatározás feljegyezve, amely lefordítva így szól: Ő legszentebb felsége elhatározza, azonban olykép, hogy a szabadalom elvesz­tésének terhe alatt idegeneknek posztót készíteni, vagy eladni avagy ollókat köszö­rülni ne merjenek. Bécs 1717 november 19. 1767 január 30. Bécs. Mária Terézia a Pozsony várinegyebeli Cseklész vá­rosban vászonnemű gyárat létesítő társaságnak arra szabadalmat adományoz. Kane, concept, exped. 17(37 ex Febr. No. 87. Mi Mária Terézia s a l., tudtul adjuk s a t., hogy mivel néhány bű alattvalónk egy bizonyos társasága első sorban a közjó javára és előnyére, a Pozsony vár­megyébe kebelezett Gsekléz városában a földesúr előzetes jóváhagyásával külön­féle vászonneműek készítésére és benyomtatással való festésére* gyárat szándé­kozik felállítani, sőt a munkát már meg is indította, a legalázatosabban az iránt folyamodott felségünkhöz, hogy az ily fajta vásznak készítését és festését, követ­* Az eredetiben „imprimendis“ áll, ami benyomtatással festést jelent 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom