Stiassny József (szerk.): Okiratminták gyűjteménye: a vonatkozó beadványmintákkal és magyarázó jegyzetekkel (Budapest, 1942)

XI. Család- és örökjog

Margitot nevezem meg, ha pedig ő sem volna akkor már életben, úgy az említett értékpapírjaim testvé­reimre, illetve azok örököseire szálnak törzsenként egyenlő arányban. IV. Fivéremnek, Németh Istvánnak és nejének szül. Mészáros Ernesztinnek, végrendeletileg elengedem ha­gyatékom megnyílta idején velem szemben netán még fennálló minden néven nevezendő tartozásukat, mihez- képest a hagyatékomban esetleg található, nevezettek által együttesen, vagy külön-külön aláírt váltók, adós­levelek és egyéb kötelező nyilatkozatok nekik minden további nélkül díjmentesen haladéktalanul kiadandók lesznek. Jelen végrendeletem végrehajtójának ügyvéde­met. dr. Sándor Józsefet nevezem ki, kit kérek, hogy ezen tisztséget elfogadni szíveskedjék. Budapesten, 1933 november hó 22. napján. özv. dr. Dénes Sándorné szül. Németh Sarolta. Alulírott Halász Ervin, Békés Gábor, Endrényi József és Szalai Lajos budapesti lakosok, mint evég- ből felkért végrendeleti tanuk, ezennel igazoljuk, mi­szerint az áltahink régóta ismert özv. dr. Dénes Sán­dorné szül. Németh Sarolta budapesti lakos, előt­tünk a mi folytonos és együttes jelenlétünkben kije­lentette. miszerint ezen okirat az ő végrendeletét tar­talmazza és ennek jeléül ugyancsak a mi folytont)« és együttes jelenlétünkben azt sajátkezűleg aláírta. Budapesten, 1933 november hó 22. napján. Halász Ervin Békés Gábor Endérnyi József Szalai Lajos. 469

Next

/
Oldalképek
Tartalom