Stiassny József (szerk.): Okiratminták gyűjteménye: a vonatkozó beadványmintákkal és magyarázó jegyzetekkel (Budapest, 1942)
I. Adásvétel, opció, csere
gének mindazon jogviták tekintetében, melyek jelen szerződésből kifolyólag keletkezhetnének. Mely szerződés teljes terjedelmében felolvastatván, megmagyaráztatván, felek által az előttemező tanuk jelenlétében helybenhagyólag aláiratott. Kelt Pattonán, 1940. évi február hó 1. napján. Előttünk : Biró István s. k. Kovács Kázmér s. k. m. tanú. eladó őzv. Kovács Istvánná 9z. Nagy Teréz haszonélvező. Dr. Stány József s. k. Berkes Iván s. k. m. tanú. vevő. 5/a. Bekebelezési kérvény. Tekintetes kir. Járásbíróság! Az A) alatt eredetiben, valamint az irattár számára egyszerű másolatban csatolt adásvételi szerződés alapján, annak előrebocsátása mellett, hogy az abbban körülírt ingatlan az itt B) alatt csatolt községi bizonyítvány szerint nem mező- vagy erdőgazdasági jellegű, tisztelettel kérjük együttesen C) alatt igazolt közös ügyvédünk útján: Méltóztassék a) a pattonai 643. sz. tkvi betétben A. 1. sorszám 641. hrsz. alatt felvett ingatlan tulajdonjogát vétel jogcímén alulírott Berkes Iván javára bekebelezni, egyben b) fenti ingatlanra 1943. évi február hó 1. napjáig terjedőleg a visszavásárlási jogot és ennek folyományaképpen az elidegenítési és terhelési tilalmat alulírott Kovács Kázmér javára bejegyezni s végül c) a 7543/1923. sz. tkvi végzéssel özv. Kovács Istvánná szül. Nagy Teréz javára a jelzett ingatlanon 31