Stiassny József (szerk.): Okiratminták gyűjteménye: a vonatkozó beadványmintákkal és magyarázó jegyzetekkel (Budapest, 1942)
VI. Korlátolt felelősségű társaság. Szövetkezet. Egyesület
gatóság által aláírt tagjegyzéket C) alatt, a szükséges címpéldányokat D) 1—6. alatt bemutatva és a céghirdetési díjak lefizetését az E) alattival igazolva, tisztelettel kérjük F) alatt igazolt ügyvédünk útján a fent megnevezett szövetkezet cégének bejegyzését és ennek közzétételét. À szövetkezet az 1930 február hó 1. napján megtartott alakuló közgyűlésen elfogadott alapszabályok alapján alakult meg. Székhelye: Emődtelep. A szövetkezet harminc évre alakult. Vállalatának tárgya: a kölcsönösség alapján a közös üzletkezelés mellett tagjait jó és olcsó építkezési anyagokkal ellátni, részükre megállapítandó normáltípusú éptíkezési tervekről, az építkezési munkák felügyeletéről gondoskodni. egyszóval a tagok számára az építkezést megkönnyíteni , a telep kiépítését előmozdítani. * A cégjegyzés akként történik, hogy a bárki által előírott, vagy előnyomott cégszöveg alá két igazgató- sági tag nevét aláírja. A szövetkezet hirdetményei a »Budapesti Közlöny«-ben tétetnek közzé. A szövetkezet korlátolt felelősségű, annak tagjai a szövetkezet tartozásaiért csak az általuk jegyzett üzletrészek névértékének kétszereséig felelnek. A megtartott alakuló közgyűlésen az igazgatóság tagjaivá a tisztelettel alulírott (következik öt név), a felügyelőbizottság tagjaivá pedig (következik öt név) választattak meg. Tisztelettel (Az igazgatósági tagok aláírása.) (Hitelesítés.) JEGYZET: A közölt alapszabályminta a Kt. 223—257. §-aiban szabályozott szövetkezetekre vonatkozik. (Léteznek a szövetkezeteknek bizonyos kategóriái, melyekre ettől eltérő jogszabályok vannak érvényben.) A bejegyzési kérvényt kötelesek az igazgatóság tagjai az illetékes törvényszéknél sajátkezűleg aláírni, vagy közjegyző által hitelesíttetni. (Lásd részletesebben szerző: Jogi és gazdasági kézikönyv IV. kiadás, I. kötet 136. és köv. old.) 263