Stiassny József (szerk.): Okiratminták gyűjteménye: a vonatkozó beadványmintákkal és magyarázó jegyzetekkel (Budapest, 1942)

VI. Korlátolt felelősségű társaság. Szövetkezet. Egyesület

köteles, öt üzletrésznél többet azonban senki sem jegyezhet. Az egyes üzletrészek névértéke 50 pengőben állapíttatik meg, a tagok kötelesek az általuk jegy­zett üzletrészeknek megfelelő összeget a felvételről vett értesítéstől számított 15 napon belül a szövet­kezet pénztárába befizetni. 8. §. A tagok egyaránt élvezhetik azon előnyö­ket, melyeket a szövetkezet nyújt. Felelősségük kor­látolt, legfeljebb az általuk jegyzett üzletrész érté­kének kétszereséig terjed. 9. §. A tagság a tag halálával megszűnik, ameny- nyiben annak jogutódai helyébe óhajtanak lépni, úgy az igazgatóság jelen alapszabályok 5. és 6. §-ának figyelembevételével határoz. A tagság megszűnik akkor is, ha tag emődtelepi ingatlantulajdonosi minősége megszűnik. A jogutód felvételét illetőleg az első bekezdés rendelkezései megfelelően alkalmazandók. A tagsági jogok megszűntét az igazgatóság hatá­rozatiig állapítja meg, mely határozat ellen annak kézbesítésétől számított nyolc napon belül fellebbe­zésnek van helye a közgyűléshez. 10. §. Megszüntethető a tagság a kilépés által. Az üzletrész (üzletrészek) felmondása csak az üzleti év végére történhetik és legkésőbb október hó 31-ig az igazgatóságnak írásban bejelentendő. A felmondás történhetik egyes jegyzett üzletrészekre is. Az üzlet­részek átruházásához az igazgatóság hozzájárulása szükséges, mely az ily irányú kérelmek felett az alap­szabályok 5. és 6. pontjának megfelelő alkalmazása mellett határoz. 11. §. Kizárandó a tag: a) ha vagyona feletti szabad rendelkezési jogát elveszti; b) ha oly magatartást tanúsít, vagy cselekményt követ el, mely erkölcsi szempontból kifogás alá esik, avagy a szövetkezet érdekeit sérti. A kizárást az igazgatóság határozatilag mondja ki, mely határozat ellen annak kézbesítésétől szá­254

Next

/
Oldalképek
Tartalom