Stiassny József (szerk.): Okiratminták gyűjteménye: a vonatkozó beadványmintákkal és magyarázó jegyzetekkel (Budapest, 1942)

VI. Korlátolt felelősségű társaság. Szövetkezet. Egyesület

törzsbetétek teljes összegben be vannak fizetve, ezen­felül alapítási költség címén minden törzsbetét után 25 peng’ő fizettetett be, melyből jelen szerződés költ­ségei és illetékei is fedeztetni fognak. 5. Jogában áll a taggyűlésnek a tagokra pót­befizetéseket is kivetni, melyeket a törzsbetétek ará­nyában kell teljesíteni, de a törzsbetétek 50 (ötven) százalékát nem haladhatják felül. Pótbefizetések ki­vetése esetén a késedelmes taggal szemben a törvény 30. §-ának rendelkezései irrányadók. 6. A társaság tagjainak jogai és kötelességei egyenlők, külön jogokat biztosító üzletrésszel egyik sem rendelkezik. Az üzletrész bizonyítására a tag­jegyzék kivonata szolgál. 7. Az üzletrészt másra, mint a társaság tagjára, a társaság külön írásbeli hozzájárulása nélkül átru­házni nem lehet. Valamely társtag elhalálozása esetén a társaság dönt afelett, vájjon az üzletrésznek az örökösökre való átszálláshoz hozzájárul-e, avagy pedig hogy az üzlet­részt a törvény 25. §-ának második bekezdésében foglaltakhoz képest bevonja. Az üzletrészek felosztá­sának helye nincs. Bírói végrehajtás esetén a törvény 22. §-ában foglalt rendelkezések irányadók. A társaság a törvény 35. §-ának második be­kezdésében körülírt esetek kivételével saját üzletrészét meg nem szerezheti, sem azt zálogba nem veheti. 8. A törzsbetéteket a tagok a társaság fennállása alatt vissza nem követelhetik és csak az évi mérleg szerint mutatkozó tiszta nyereség 65 (Hatvanöt) szá­zalékára van idényük, mely a tagok között törzs- betéteik arányában osztandó fel. Egyébként is a nyereség 15 (Tizenöt) százaléka tartalék képzésére fordítandó, 5 (öt) százaléka új számlára Írandó, a még rendelkezésre álló 15 (Ti­zenöt) százalék hováfordítása iránt pedig a taggyűlés legjobb belátása szerint dönt. •240

Next

/
Oldalképek
Tartalom