Stiassny József (szerk.): Okiratminták gyűjteménye: a vonatkozó beadványmintákkal és magyarázó jegyzetekkel (Budapest, 1942)
I. Adásvétel, opció, csere
magára vállalta, mit ha elmulasztana, a netáni felemelt illetékért is felelős. 8. Per esetére mindkét fél aláveti magát a budapesti központi kir. járásbíróság hatáskörének és illetékességének mindazon jogviták tekintetében, melyek jelen adásvételi szerződésből kifolyólag netán felmerülhetnének. Mely örök adásvételi szerződés felolvastatván, helybenhagyólag aláíratott. Kelt Budapesten, 1938. november hó 10-én. Dr. Stány József 9. k. Építőipar Rt. Dr. Sándor Kálmán s. k. Radó s. k. Neme3 9. k. eladó. Kálmán Jenő vevő. 2ja. Tulajdonjog bekebelezési kérvény. Tekintetes kir. Járásbíróság! Az A. alatt eredetiben és egyszerű másolatban bemutatott adásvételi szerződés alapján, B. alatt igazolt ügyvédem útján tisztelettel kérem: Méltóztassék a Budapest székesfőváros pesti részének 711. sz. tkvi betétében A. 1. sorszám 7596. hrsz. alatt felvett, ezidőszerint Építőipar Rt. cég nevén álló ingatlanra a tulajdonjogot vétel jogcímén 4500 pengő vételár feltüntetése mellett javamra bekebelezni és erről engem az A. a. visszakézbesítése kapcsán értesíteni. Tisztelettel Kálmán Jenő JEGYZET: A szerződés 6. pontja szerinti vételárhátralék a Tkv. 130, §-ának c) pontja alapján külön kérelem nélkül is a tulajdonjog átírásával egyidejűleg az ingatlanra be fog kebeleztetni.) (Lásd még az 1/a. alatti okirathoz fűzött jegyzetet is.) 2» 19