Stiassny József (szerk.): Okiratminták gyűjteménye: a vonatkozó beadványmintákkal és magyarázó jegyzetekkel (Budapest, 1942)

IV. Vállalkozás. Alkalmaztatás

tett 3 millió, azaz hárommillió korona, továbbá az átírás, valamint a bekebelezéssel járó költség, nem­kevésbbé az ezen 5 millió korona telekkönyvi bekebe­lezésével, valamint a 6. pont szerinti biztosítással járó költség is. Hasonlóképpen ebből lesz folyósítandó a körülbelül 400.000, azaz négyszázezer koronát kitevő ügynöki jutalék, úgyszintén a szükséges felszerelés és a munkások részére szükséges élelem beszerzésének költsége is. Hogy valamely felszerelés vagy beszerzés szük- séges-e vagy nem, a felett amennyiben közöttünk né­zeteltérés forogna fenn, dönteni kizárólag ön jogo­sult, jogában áll tehát az általam kért hitel kiutalá­sát részben vág}' egészben megtagadni, jogában áll továbbá a kiutalt pénzek hovafordítását személyesen vagy megbízottai útján a legszigorúbban ellenőrizni, sőt fenntarthatja magának azt a jogot is, hogy a kifizetéseket a nekem nyújtott hitel terhére saját­maga vagy megbízottja eszközli. 6. Az előző pont értelmében ön által nyújtott hitel nekem adott kölcsönnek lesz minősítendő és tartozom azután 6 és y2o/o-os folyószámlakamatot megtéríteni. Ezen kölcsön biztosítására egy általam kiállí­tandó külön kötelezvényben beleegyezésemet fogom adni, hogy ezen 5 millió, azaz ötmillió korona tőke, annak megállapodásunk véglegesítése napjától számí­tandó 6V2%-os kamata, úgyszintén 500.000, azaz öt­százezer korona költségbiztosíték erejéig a tulajdon­jognak, illetőleg kitermelési jognak részemre való át­írásával egyidejűleg a jelen megállapodás 3. pontjá­ban körülírt ingatlanokra és azok haszonélvezetére első helyen a zálogjog bekebeleztessék azzal, hogy úgy a bekebelezés, mint pedig annakidején a törlés költségeit, beleértve a törlési nyugta bélyegét is, én tartozom viselni. Az ön további biztosítására köteles vagyok ön­nel egy bírói egy ességet kötni, melyben elismerem, hogy önnek 500.000, azaz ötszázezer koronával, vala-

Next

/
Oldalképek
Tartalom