Benke Zsófia (szerk.): Magyar iparjogvédelmi dokumentumok a régmúltból (Budapest, 1998)
Iparjogvédelem a Szabadalmi Hivatal működése idején 1896-1920
A háború kitörése után elsősorban az anyagellátási nehézségek okoztak súlyos problémát; az állam kénytelen volt szükségintézkedéseket hozni. Az anyaggazdáikodis lebonyolítására bizottságokat és anyagközpontokat hoztak létre; elrendelték bizonyos alapanyagok bejelentését, majd zárolását. Sem ezek az intézkedések, sem pedig a hatalmas hadimegrendelések nem akadályozhatták meg az ipar visszaesését. Az 1896 márciusában életbe lépett szabadalmi törvény megteremtette a jogi feltételeket, amelyek alapján az önálló, korszerűen felépített, működőképes magyar szabadalmi rendszer létrejöhetett. A törvény kimondta, hogy minden iparilag értékesíthető, új találmány szabadalmaztatható. Rendelkezett a feltalálók jogáról, illetve a honvédelmi igénybevehetőségről, a szabadalom hatályáról, az oltalom időhatáráról. Felállította a szabadalmi hatóságot, a bejelentési és bírói osztályokból álló Szabadalmi Hivatalt, valamint ennek fellebbviteli fórumaként az Szabadalmi Tanácsot. A szabadalmi hatóság feletti felügyeletet a kereskedelemügyi miniszter gyakorolta. A törvény olyan szabadalmazási rendszert hozott létre, amely bejelentésen alapult, de lehetővé tette a felszólalást is. A hatóság tehát nem vizsgálta a bejelentett találmány újszerűségét, figyelembe vette azonban az esetleg ellene történő felszólalást. Életre hívta a szabadalmi ügyvivői intézményt, elrendelte a szabadalmi lajstrom vezetését, a szabadalmi levéltár kialakítását, továbbá a szabadalomügy hivatalos híreinek közlésére a Szabadalmi Közlöny kiadását. „Szabadalmi intézményről Magyarországon tulajdonképpen csakis ezen utóbbi időponttól kezdve lehet szó, mert csak ezen törvény rendezte be hazánkban az önálló szabadalmi jogszolgáltatást és csak ezen törvény állapította meg a szabadalmi jogszolgáltatás szerveit oly módon, hogy az e téren való önálló fejlődés egyáltalán lehetségessé vált; megalkotta a szabadalmi hatóságoknak és a hites szabadalmi ügyvivőknek intézményét, a minek természetes folyománya volt, hogy a szabadalmi ügyekkel hivatásszerűen foglalkozó szakférfiakból egész kar keletkezett, mely életét a szabadalmi ügynek szentelvén, ebbe belevitte az ennek továbbfejlesztésére nélkülözhetetlenül szükséges szellemi tőkét is, mely az azóta lefolyt majdnem tíz esztendei időszak alatt a gyakorlat ismereteivel jelentékenyen megöregbedett.” - írta Kelemen Manó István 1905-ben „A találmányi szabadalmakról szóló 1895. évi XXXVII. te. revíziója, az Országos Ipartestület megbízásából előadói javaslatképpen,, című műve általános indokolásában. Az, hogy a törvényről készült elismerő sorok tíz évvel annak életbeléptetése után egy újabb törvénytervezet indoklásában szerepelnek, nyilvánvalóvá teszik, hogy az 1895. évi XXXVII. te. kiváló volta ellenére, már igen rövid idő után korrekcióra szorult. Mindennek ellenére az 1905. évi javaslatból nem lett törvény, mint ahogy nem lett a későbbiekből sem, részleges változtatásokra azonban a továbbiakban sor került. Hazánk 1909-ben tagjává vált az ipari tulajdon oltalmára létesült Párizsi Uniós Egyezménynek; ezt kimondja az 1908. évi LII. te., mely ugyanakkor elrendelte szabadalmi jogunk továbbfejlesztését az Egyezmény követelményei szerint. Ezt célozta az 1911. évi XI. te. is, sőt a Párizsi Uniós Egyezménnyel kapcsolatos az 1913. évi VIII. te. is. Közben az 1912. évi IV. te. a szabadalmi törvénybe foglalt eljárásjogi rendelkezéseket igazította az 1911. évi I. te. polgári perrendtartásához, és ugyanezzel kapcsolatban módosította, illetve kiegészítette a Szabadalmi Hivatal szervezeti és ügyviteli szabályzatát a 81.588/1914 KM, valamint a Szabadalmi Tanácsét a 34549/1915 KM sz. rendelet. A Tanácsköztársaság jogszabályalkotás is foglalkozott a szabadalomüggyel, amennyiben az 52. és az 53- sz. NT határozatok kimondták, hogy a belföldi találmányok állami tulajdonba mennek át, ugyanakkor a feltalálók díjazásban részesülnek. E határozatok végrehajtására azonban idő híján már nem került sor. Tényleges változást a Szabadalmi Hivatal szervezeti felépítésében majd az 1920. évi XXXV. te. hoz. A magyarországi védjegyoltalmat elsőként és alapvetően szabályozó 1890. évi II. te. módosítására már megalkotása után igen röviddel sor került. Az 1895. évi XLI. te. lehetővé tette a szóvédjegyek használatát, meghatározta, hogy milyen jelek lajstromozhatóak, végül bizonyos oltalmat 70
