Benke Zsófia (szerk.): Magyar iparjogvédelmi dokumentumok a régmúltból (Budapest, 1998)

Iparjogvédelem az 1896. évi szabadalmi törvény életbelépését megelőzően

tette Ausztriával. Egy minden tekintetben elhibázott, szerencsétlen szabályozás óhajtott végét jelenti az idézett törvénycikk, oly állapotban végét, amely mind hazánkban, mind Ausztriában a szó szoros értelmében megbénította a szabadalmi ügy fejló'désének minden lehetó'ségét, a mely szánandó tespedésre kárhoztatta e különben természeténél fogva rohamosan fejlődő intézményt, és amelynek oroszlánrésze van abban a sajnálatos tényben, hogy nálunk e dolog iránt oly kevesen érdeklődtek.”

A magyar kereskedelmi kormányzat azonnal élt az új szabály adta lehetőséggel, és már 1894-ben elkészítette és a parlament elé terjesztette a magyar szabadalmi törvény javaslatát. Az országgyűlés két háza letárgyalta a javaslatot, és életbe lépett az 1895. évi XXXVII. te., az ipar fejlettségéhez igazodó, korszerű magyar szabadalmi törvény. A jogszabály gyors és rendkívül eredményes

megalkotása tulajdonképpen a korszak legavatottabb szakembereinek sok évre visszanyúló előkészítő munkáján alapult. Számos tanulmány és vitairat taglalta, vitatta, hogy milyen lenne az ország gazdasági érdekeinek legmegfelelőbb szabadalmi rendszer. A nézetek gyakran összecsaptak, és olykor a vita végén sem közeledtek egymáshoz, de külön- külön is elemei voltak annak a szintézisnek, amely a rendkívül színvonalas és hosszú életű jogszabály létrehozását eredményezte.

Korszakunkban még egy alapvető iparjogvédelmi törvény keletkezett, az 1890. évi II. te., amely átfogóan szabályozta Magyarországon a védjegyügyet. A törvény meghatározta a védjegyjog fogalmát, rendelkezett arról, hogy kik illetékesek azt megszervezni; vétségnek nyilvánította a védjegybitorlást.

E jogszabály is - igaz, kisebb-nagyobb módosításokkal - igen hosszú ideig, 1970-ig tehát 80 évig maradt érvényben.

15