Benke Zsófia (szerk.): Magyar iparjogvédelmi dokumentumok a régmúltból (Budapest, 1998)
Iparjogvédelem a Szabadalmi Bíróság működése idején 1944-ig
egyenlített német tartozások összege. Az ipari termelés 1938-1943 között erőteljesen növekedett: 1943-ban 38%-kal múlta felül az 1938. évit. Az 1943. év termelési eredménye volt a legmagasabb, ezután erős hanyatlás következett. A már kivédhetetlen nyersanyaghiány, a német megszállás következményei, valamint a háború utolsó éveinek fizikai pusztításai súlyos károkat okoztak az iparnak. Az ipar kárai azonban csak részét jelentették a kifosztott és lerombolt ország, ezen belül a nemzetgazdaság katasztrofális veszteségeinek. Az első világháború után igen röviddel sor került a szabadalmi hatósági szervezet átalakítására. Az 1920. évi XXXV. te. a Szabadalmi Hivatalt Szabadalmi Bírósággá, a Szabadalmi Tanácsot pedig Szabadalmi Felsőbírósággá szervezte át, bírói függetlenséget biztosítva a szabadalmi ügyekben eljáró hatóságnak. A törvény - ellentétben az előző jogszabállyal - sem a Szabadalmi Bíróságnál, sem pedig a Felsőbíróságnál nem kötötte az elnöki kinevezést kizárólagosan jogi végzettséghez, hanem lehetővé tette műszaki végzettségűek részére is e pozíció elnyerését. Rendelkezett a törvény a szabadalmi bírósági osztályok személyi összetételének bizonyos módosításáról, megszüntette továbbá a bírói és a kültagi státust. 1927-ben sor került a szabadalmi hatóság újabb átszervezésére, az 1927. évi XX. te. a Szabadalmi Felsőbíróság megszüntetéséről rendelkezett, annak bírói hatáskörét a Kúriához utalva át. Eszerint szabadalmi ügyekben a Kúria öttagú tanácsa járt el, elnöke egy kúriai tanácselnök, tagjai kúriai bírák, illetve egyetemi tanárok. A szabadalmi hatóság szervezetének lényeges változtatására korszakunkban már nem, csak majd a negyvenes évek végén az Országos Találmányi Hivatal életrehívásával kerül sor. 1929-ben a XVIII. te. törvénybe iktatta az ipari tulajdon védelmére kötött Párizsi Uniós Egyezmény 1925-ben Hágában aláírt szövegét. Az 1932. évi XVII. te. ennek alapján egyrészt bevezette a magyar szabadalmi jogba a kényszer- engedély intézményét, másrészt a szabadalmi oltalom idejét 15 évről 20 évre emelte. A szabadalmi ügy átfogó szabályozására az 1895. évi XXXVII. te. életre hívása után mintegy háromnegyed évszázadig nem került sor, részbeni módosítása, kiegészítése azonban a hosszú, gazdasági és politikai változásokat hozó évek alatt elkerülhetetlenné vált. Némely változás igen jelentős volt, átalakult a szervezet és sok szempontból a működés is. A szabadalomügy egészét felölelő, újabb törvényes rendezést a szabadalmi szakemberek egy része már igen röviddel az 1895. évi XXXVII. te. életbelépése után szükségesnek tartotta volna. 1905-ben készült az első vonatkozó javaslat, a továbbiakban még számos, nevezetesen, 1925-ben, 1928-ban, 1934-ben és végül 1943-ban, de a tervezetek egyikéből sem lett törvény. A védjegyügy alakulását tekintve meghatározó jelentőségű volt az I92O. évi XXXV. te. Ez a törvény, végrehajtó rendelkezéseivel a védjegyügyet a Kereskedelemügyi Minisztérium hatásköréből a Szabadalmi Bírósághoz utalta, a lajstromozást meghagyta a kamaráknál. A kamarák feletti jogkört továbbra is a kereskedelemügyi miniszter gyakorolta. 122
