Jelentés a M. Kir. Szabadalmi Hivatal 10 évi működéséről 1896-1906 (Budapest, 1907)
II. Szabadalmi ügyek - A) A bejelentési osztály
161 ségek jelentkeztek, amelyek a tárgyalásnak a fölszólaló részéről való elmulasztásának eseteit illetőleg igen eltérő eljárást teremtettek. A sommás eljárás 162. §-a szerint ugyanis «ha a fölebbező fél a tárgyalási határnapot a fölebbezési kérelem szóbeli előterjesztése előtt elmulasztja, a fülebbezés az ellenfél kérelmére végzéssel visszautasítandó és a mulasztó fél az okozott költségben elmarasztalandó». Ezen rendelkezés a szóbeliség elvének logikus következménye, azonban a fölszólalási eljárásban nem volt betartatható, illetve különbözőképen alkalmaztatott, A bárki által emelhető fölszólalásokat ugyanis a hivatal kezdetben, de maga a minister! indokolás is a hivatali újdonságvizsgálat helyettesítőjének tekintette s így érthető, hogy olyan esetekben, amidőn a fölszólaló újdonságrontó bizonyítékait beterjesztette a hivatal eh1, könnyen támadtak kételyek arra nézve, hogy vájjon az esetben, ha a fölszólaló nem is jelenik meg a szóbeli tárgyaláson, de már a hivatal figyelmét fölhívta a bejelentés tárgyának újdonsághiányára s erre vonatkozó bizonyítékait be is terjesztette, nem szükséges-e a tárgyalás megtartása s az újdonsághiány ténjdeges megállapítása, ami azután a bárki által emelhető felszólalásoknak visszavonhatatlanságát. illetve minden esetben való szóbeli letárgyalását vonta volna maga után. De ugyancsak a tárgyalásnak ilyen értelmű megtartása mellett szólott még az a körülmény is. hogy a hivatal meg akarta akadályozni azt, miszerint a fölszólalások zsarolási célokra legyenek fölhasználhatók. Ugyanis fölszóia- lással támadva meg valamely bejelentést, a bejelentő az eredmény bizonytalan volta miatt szívesen fizetett volna valamely összeget, csakhogy fölszólaló a fölszólalását visszavonja, A fölszólalás visszavonhatatlansága esetében azonban a zsarolás alapja meg van szüntetve. Ezen itt vázolt két körülmény a hivatal eljárását a fölszóla ó részéről való tárgyalás mulasztásának eseteiben igen ingadozóvá tette. Ennek illusztrálására megemlítjük, hogy pl. az S. 706., Sch. 270., Sch. 343., T. 219., Z. 110. alapszámú bejelentések ellen emelt fölszólalási üg}^ek tárgyalásain fölszólalók a szabályszerű idézés dacára nem jelentek meg s ennélfogva a bejelentési osztály a fölszólalást figyelembe nem vette és a szabadalmat megadta. Ugyanígy járt el, ha a fölszólaló a fölszólalást visszavonta. Az F. 244., K. 538. és Sch. 281. alapszámú bejelentési ügyekben a fölszólaló szintén nem jelent ugyan meg s így a fölszólalás bejelentő kérelmére visszavontnak lett volna kimondandó, minthogy azonban bejelentők a fölszólalást visszavontnak kimondani nemcsak nem kérték, de annak tartalmát szóbelileg előadva, annak érdemi tárgyalásába bocsátkoztak, a bejelentési osztály a bejelentő által ismertetett fölszólalást a határozathozatalnál tárgyalandónak és figyelembe veendőnek találta, sőt pl. az előbb említett F. 244. sz. a. bejelentés elleni fölszólalás folytán a 4-ik igénypont tárgyára a szabadalmat meg is tagadta. A fölszólaló tár gyalás mulasz tása. U
