Jelentés a M. Kir. Szabadalmi Hivatal 10 évi működéséről 1896-1906 (Budapest, 1907)
II. Szabadalmi ügyek - A) A bejelentési osztály
134 már előzőleg dr. Hz. és közötte megbeszélés tárgyát képezte. Nem nyeri azonban beiyazolást az a tény, hogy fölszólaló valamely meghatározott eljárást talált volna föl, amely a bejelentők eljárásával lényegében azonos lett volna■ Mert az a tény, hogy fölszólalónak hasonló eszméje volt, mint aminöt a bejelentők szabadalmaztatni kértek, nem szolgál bizonyít ékül arra, hogy a bejelentők bármelyike is a szabadalmaztatni kért találmányt a fölszólalótól jogtalan úton sajátította volna el, annál kevésbé, mert azon tény sem nyert beiyazolást, hogy fölszólalónak előzőleg volt-e egyáltalán egy kidolgozott és meghatározott, a bejelentés tárgyával lényegében azonos eljárása, minélfogva a szab. törvény Ő. §-ára alapított ezen fölszólalást ezen okokból el keltett utasítani. De nem nyert beigazolást ;i tárgyalások folyamán azon tény sem, hogy dr. F., a bejelentők egyike ezen találmányt mint fölszólaló fizetéses alkalmazottja tette volna s hogy ekép a találmány a szab. törv. 6. S-a értelmében a fölszólalót illeti. A kihallgatott tanuk, valamint a felek vallomásából csakis az a tény állapítható meg, hogy abban az időben, midőn fölszólaló azon ideával foglalkozott, hogy coecoliból pótkávét készít, J. tanú ajánlatára dr, F. A. bejelentőhöz fordult aziránt, hogy tanítsa ki őt a eoccoliban foglalt egyes alkatrészek qualitativ és quantitativ analysálására. F. tanú vallomásából egyenesen az állapítható meg. hogy az analysiseket dr. F. vezetése mellett és útmutatása szerint maga fölszólaló végezte és pedig dr. F. utasítása szerint s hogy ezért a segéd-kezesért kapta nevezett fölszólalótól a 300 korona tiszteletdijat. Már pedig azon tényben, hogy dr, F. fölszólalónak tiszteletdíj ellenében a coccoli vég y elemzés ében segédkezett, olyan alkalmazotti minőséget, aminöt a szál. törv. fí. §-a megkíván, megállapítani nem lehetvén, a fölszólalás helyesen utasíttatott el. (Bírói oszt. 1905 okt. 12.) M. 601. 18113/98. Fölszólaló a találmányi szabadalmakról szóló 1895. évi XXXVII. t.-e. tí. §-a alapján kéri a szabadalom megtagadását azért, mert bejelentőnek, mint a fölszólaló társaság alkalmazottjának állásából folyó kötelezettsége volt, hogy az acetylenvilá- gításra szolgáló készülékek tökéletesítésével foglalkozzék, sőt ilyen irányú megbízatást is kapott, amelyet elfogadott s melynek élteimében úgy ő, mint a többi fölszólított mérnökök is mutattak be tervezeteket, amire nézve különben tanukra is hivatkozik. Bejelentő ezzel szemben azt állítja, hogy fölszólaló az ily irányú kötelezettséget igazolni nem képes sem szerződéssel, sem pedig szolgálati szabályzattal, mivel akkor B. Gy., a fölszólaló társaság másik alkalmazottja sem jelenthetett volna be találmányokat szabadalmazás céljából. Tagadja, hogy a bejelentett találmány a megbízatás folytán készült volna, mivel az a megbízatás idejében már készen volt, amire nézve szükség esetén tanúinak kihallgatását kéri. A m. kir. szabad, hivatal bejelentési osztálya a fölszólalást s a tárgyalás során fölhozottakat vizsgálat alá vevéu, a kérelmezett szabadalmat bejelentő részére megadandómik találta, mível a fölszólaló által fölhozottakból egyáltalán nem tűnik ki az, hogy bejelentőnek állásából folyó kötelessége lett volna találmányokat kidolgozni, vagy szerződés kötelezte volna öt arra, hogy szakértelmét olyan gyártási eljárások vagy ipari termékek föltalálására használja föl, mint aminöre a szabadalmat kéri. Abból u. hogy a bejelentő a fölszólaló cégnél világítási berendezések tervezésével volt megbízva, nem következik föltétlenül még az, hogy kötelessége lett volna acetylengázfejleszlök tökéletesítésévé vonatkozó találmányokkal is foglalkozni. Az a körülmény pedig, miszerint később megbízást kapott a fölszólaló cég összes műszaki, személyzete arra, hogy aceiylenfejlesztök tökéletesítésével foglalkozzék, szintén nem bizonyítja azt, hogy bejeléntö erre kötelezve volt, mível fölszólaló arra nézve, hogy ez bejelentőnek kötelességévé tétételt, semmi elfogadható bizonyítékot föl nem hozott, sót a bejelentőnek azon állítása, melyet különben fölszólaló sein tagadott kifejezetten, mely szerint ezen föltalálói tevékenység kifejtésére a fölszólaló cég alkalmat és módot nem