Apor Dezső - Nagy Béla (szerk.): Híres feltalálók. Az akarat és tudás hősei (Budapest, 1915)
Híres feltalálók - A csudálatos ember: Mit adott egy szegény fiú a világnak?
és nem győzte dicsérni azt a pompás panorámát, amely a Duna pesti oldaláról az idegen elé tárul. Amikor Edison közénk jött, már egészen ősz ember volt, — külsejében, viselkedésében egyszerű — a beszédmódjában szerény és keresetlen. Két leánya és két fia kísérte az útján. Beszélgetés közben elmondta, hogy amit igazi találmánynak lehet nevezni, olyan találmánya nincsen több, mint tíz. De van vagy ezer szabadalma : olyan újítások, amelyeknek a gyakorlati életben néha a találmányoknál is nagyobb az értékük. A kíváncsiskodók megkérdezték tőle, hogy micsoda új találmányokon dolgozik és mi van az úgynevezett kis motorral ? — Az még a jövő kérdése — felelte Edison. — Az a törekvésem, hogy hatalmas erőt kifejtő és mégis könnyű villamos batériát szerkesszek, amelynek ára, kezelési és fogyasztási költsége a legcsekélyebb legyen. Könnyű és kicsiny, tehát a mostani nagy motorokéval össze sem lehetne hasonlítani. Folyton dolgozom rajta és bizony lassan jutok előre. Az ilyen dologban csak lépésről-lépésre lehet valamire jutni. Megtörténhetik, hogy egy találmány nyitjára pillanat alatt jut az ember, de egy már feltalált dolgot annyira javítani és tökéletesíteni, amennyire egy bizonyos cél érdekében szükséges, rendkívül nagy és fáradságos, aprólékos munkát igényel. A villamoskocsik gépe tudvalevőleg olyan, mint valami fióktelep, amely a vezetékektől veszi kölcsön a villamos áramot. Edison nehézkesnek találta ezt a rendszert. Egyszer Newyorkban megkérdezte a villamos vasutak igazgatóját : — Mi történik, ha a központi villamostelepen valami kis ok miatt elromlik az egyik gép ? Az igazgató szégyenkezve felelt : — Akkor nincsen villamos áram és az egész városban elakadnak a villamoskocsik. Ezen nem is tudunk másképpen segíteni, csak ha más gépet állítunk az elromlott helyébe. Edison azóta is szüntelenül újfajta villamosgépén törte a fejét. Szerkesztett is egyet, amely négyszáz kilométer távolságra viszi a gépkocsit, vagy a síneken gördülő városi villamoskocsikat, anélkül, hogy hozzá kellene nyúlni. A villamos gépkocsiknak eddig az volt a nagy hátrányuk, hogy hosszú útra nem tudtak elegendő villamos erőt magukkal vinni. Az áram hamar kiapadt és az automobil megállt. Az újabb meg30 Híres feltalálók