Ostwald, Wilhelm: Feltalálók, felfedezők, nagy emberek (Budapest, 1912)
Mayer
50 OSTWALD volna, mivel mindkettő tápláléknak az állati testben való elégéséből jön létre. Manapság már ezek az elméleti feltevések olyan természetszerüek, hogy akkor való forradalmi szerepüket alig tudjuk elképzelni. Nekünk tehát meg kell gondolni, hogy az állandó melegmennyiségeknek Hess által felfedezett elmélete, (tudniillik, hogy valamely kémiai reakció által előidézett meleg-mennyiség mindig ugyanaz, függetlenül attól a módtól és úttól, ahogy egy megadott kezdőállapotból a végső anyagállapotba eljut), csak a következő évben 1841-ben került nyilvánosságra és addig még a legkiválóbb tudósok is nagy bakokat lőttek, amikor ennek a problémának az állati test hőviszonyaira való alkalmazására került a sor. Mayernek tehát egészen önálló szellemi erőfeszítést kellett eszközölnie, hogy a látszólag bonyolult kérdésnek egyszerű nyitját megismerje. Mayer nagyon jól tudta, hogy rendkívüli eredményeket ért el. Griesingernek irta később: „Ehhez a témához annyi szeretettel ragaszkodtam, hogy a messzi világrészszel, még ha ki is nevetnek érte, alig törődtem valamit, hanem leginkább a hajó fedélzetén dolgozgattam s némelykor úgy éreztem, mintha valami igézet fogott volna el, mint addig vagy azóta soha. Né-