Szalai Emil: Előadóművész, gramofonlemez, rádió. Szerzőijogi tanulmány (Budapest, 1935)
IV.
Aki a most kifejtetteket nem osztja és meggyőzni akarna arról, hogy az előadó számára fenn van tartva a maga „alkalmazás,,íának nyilvános előadási joga, annak elébe* tárjuk egy kikombinált példaesetnek képét, mely még csak nem is mondható túlzottan színezettnek, ismerve az előadók* nak, a mechanikai előadás céljára szolgáló eszközöknek, ilyen eszközök előállítóinak, ily készülékek nagyban és kicsinyben árusítóinak végtelen számát, végtelen elosztottságát a föld kerekén és mindezen relációk végtelen variálását. Előttünk fekszik egy lemez: tangó van rajta, melyet valamikor, valaki, valahol begitározott; a lemezen se gyár, se előadó nincs jelezve, vagy ha netán van, soha senki nálunk nem hallott se a gyárról, se az előadó gitárosról. Valaki, valahonnan, — talán egy hazatért amerikás magyar, vagy egy ittjárt indiai táncosnő, elhozta Budapestre a lemezt, itt az Ostende*kávéházban egy este forgatták, a zeneszám na* gyón tetszett; egy élelmes ügynök valahonnan beszerzett a lemezből párszáz példányt és eladott belőle 300*at vidéki ven* déglöknek, 100*at pedig vidéki bálrendezöségnek; — és most mindezek is forgatták a lemezt. Lévén ezen nyilvános helyek — vendéglők, bálrendezöségek, — szerződésben a zeneszerzők szervezetével, a Szövetkezettel, az Ostende-kávéház is, a 300 vendéglő is, a 100 bálrendezőség is, — nyugodtan forgatják a lemezt és rendbenlevönek tudják a lemezzel való nyilvános előadás dolgát. Egy napon azonban az Ostende*kávéház is, a 300 ven* déglő is és a 100 bálrendezöség is szerzőijog bitorlási kerese* tét kap Alonso Costaldo brazíliai gitárművész felperestől, IV.
