Szalai Emil: Előadóművész, gramofonlemez, rádió. Szerzőijogi tanulmány (Budapest, 1935)

III.

Ám akár odavaló, akár idegen, test az Szjt.-ben a 8. §-nak a mechanikai előadás céljaira szolgáló alkalmazás védelmére vonatkozó rendelkezése, továbbá akár helyes ez a rendelkezés, akár nem, akár üdvös az írói és zeneművek szer­zőinek szempontjából, akár nem, és végül még akkor is, ha a legszorosabban magyarázandó, — az Szjt. 8. §-ában benne- foglaltatik: ennélfogva meg kell állapítanunk az ezzel adott védelem tartalmát is. A védelem tartalmát kutatva, utalnunk kell arra, amit a min. indoklás kifejez: az Szjt. megalkotásának egyik főcélja volt az, hogy törvényhozásunk a Berni Unióhoz való csat­lakozás folytán megvalósítsa azokat a rendelkezéseket, ame­lyeknek alkalmazását az Unioegyezmény minden csatlakozó országtól megköveteli. Kötelesek voltunk az Unioegyezmény 13. cikke folytán megadni legalább a zeneművek szerzőinek a védelmet, a) az oly készülékekre való átvitelre, melyek mechanikai előadásra szolgálnak, b) a nyilvános előadás védelmét az ily készülékekkel. Addigi szerzői jogi törvényünkben az 1884:X VI. törvény­cikkben nem volt szó ily készülékekről (lemezekről), azonban bírói gyakorlatunk — kiemeljük a kir. Kúriának C. VI. 5392— 1908. sz. határozatát — a védelmet megadta a zeneműveknek, ezek lemezre átvitele tekintetében.*) A lemezzel való nyilvános előadás megengedett vagy meg * Bárha speciális ily esetről nem tudunk, feltehető, hogy bírói gyakorlatunk az írói műveket is épp így megvédte volna lemezre átvitel tekintetében. III. 3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom