Möller János: Az európai manufaktúrák' és fábrikák mesterség míveik (Budapest, 1818)

B. A Plánták országából való mesterség-poduktumok

l?an vízben szépen kimosattatik , és tsak ek« kor lehet osztán abból papirost készíteni ; a’ melly következendő módon szokott meg« esni: Egy árkus papiros nagyságú és drótból való fenekű rámába , annyi pépét tesznek a’ mennyi egy árkus papirosnak szükséges, azt ennek a’ formának fenekén kiterjesztik, az­után egy puttón forma edényre teszik, hogy a’ benne lévő víz abba íollyon le, és szivá­rogjon ki belölle. Az a’ munkás a' ki által ez véghez megy, a’ másiknak a’ péppel be­borított drót formát ráma nélkül által adja, E’pedig a’pépet. a’formáról, egy árkus papiros­nál valamivel nagyobb fájin darab posztóra iordítjale,és azt ismét ollyatén nagyságú darab posztóval borítja bé.Ez a’második darab posztó ismét más rongy pépből formált árkussal bon rittatik bé; erre pedig hásonlóképen az eléb- beniekhez hasonló nagyságú posztó darab tétetik; a’ melly munkának feltserélődve való folytatása mind addig tart, míg mint egy aoo árkusok nem lesznek posztó darabek között egymásra rakattatva. Ekkor ez a’ra-, kás a’ víznek abból való kisajtólására , és a’ papiros részeinek egymáshoz erössebben való öszveszorításokra sajtóba tétetik. — A’ min dőn az első sajtólás megesett, a’ nedves posztó darabok , a’ már meglehetősen Öszveállótt árkus papirosokról vigyázva leszedetnek * más száraz posztók közzé rakattatnak, és is­mét újjra kisajtóltatnak. — A* második ki- sajtólás után az árkusok a’szárító - szobában kiterigettetnek, és mogszáríttatnak. Ha nyom­tató papirosnak avagy könyv nyomtatásra van a’ papíros készítve, ekkor már semmi híjjá nints ; ha pedig iró papirost akarnak belölle készíteni , hogy ezen végre alkálma- tos lehessen, elébb enyves és timsós vízbe beli mártani, azután pedig ismét meg kellszárita*. ni és simítani. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom