Möller János: Az európai manufaktúrák' és fábrikák mesterség míveik (Budapest, 1818)
Előbeszéd
XXII tást (a' menyire t. i. minden tanítványnak, a’ ki még magának valamelly bizonyos tzélt nem tett fel, annak tudása szükséges) a’ geographia tanításával minden nagy munka nélkül öszve köthessék. A’ mint tudva lévő dolog most már nagy munkák is találtatnak ugyan , még pedig meglehetős számmal, a’mellyeket a-fellyebb említett tzélra használni lehetne ; de egy az hogy az Ifjak’ Tanítóiknak rendszerént nem igen van arra idejek, hogy a/, eíféle munkákban találtató valamelly dolognak hoszszas leírásából ’s bőven való elől adásából azt, a' mi az Ifjaknak hasznos, és az ö tzéijokra valók, öszveszedhessék, 's tudomány formába üthessék; más pedig az , hogy ha szintén né- melly Tanítónak ezen munkának végbe vitelére kedve és tehetsége volna is; minda/.ál- tal épen at Hlyeknek gyakran sem alkalmatosságok , sem eszközök arra nintsen , hogy az efféle drága könyveket magoknak megszerezhetnék, Erre nézve, reményiem hogy Tanító Társaim ezen könyvnek kiadását roszsz ngven nem fogják venni. A’ mi pedig az ebben béfoglaltatva lévő dolgokat illeti, erőmhöz képest, minden igyekezetemet arra fordítottam , hogy tsak ollyan materiálékról szóljak, és azokat olly kiterjedéssel adjam elöl , mint a’ miilyen a’ fel- lyebb említett tzélra megkivántatik. Némelly ártikulusokról p. o. a’ vasból, atzé.lból, pamutból , gyapjúból való fábrikátumokról bővebben azért szóllottatn ; mivel azok nékem a’ többinél nagyobb fontosságiaknak láttzottak; némellyeket ellenben, úgymint az aranyból való mesterség produktumokat ’s a’ t. a’ fel- lyebb említett okra nézve tsak röviden említettem. Jóllehet feltett tzélom a* volt, hogy tsak az Európai fábrikák és manufaktúrák mesmíveiJket adjam elöl; miüdazáltal tfl-