Bányász Jenő: Az árúvédjegy és mintaoltalmi jog kézikönyve (Budapest, 1910)

II. A védjegy fogalma és helyes megválasztása

II. FEJEZET. A védjegy fogalma és helyes megválasztása. Az árúk megkülönböztetésére alkalmas min­den eszköz között a legnagyobb jelentőségre a védjegy tett szert. Olyan javakat van hivatva védeni, a melyeket az illető egyén — a termelő, az iparos, a kereskedő — maga teremtett és a melyek különben az ő munkája és tevékenysége nélkül nem, vagy legalább úgy, a mint léteznek, nem léteztek volna. A védjegy mint a származás ismertető jele, az árú készítőjének személyesí- tője lett. Átment a vevő tudatába, hogy egy bi­zonyos, képzeleti világában meghonosodott be­nyomásnak újra fellépése esetén biztosan azt az árút kapja kézhez, a melyre neki tulajdonképpen szüksége van: vagyis a védjegy segélyével ismeri fel az árút. Különös gondossággal kell tehát el­járnunk védjegyeink megválasztásánál, hogy az minden tekintetben rendeltetésének megfeleljen, vagyis árúinknak más czégek hasonló árúitól való megkülönböztetésére alkalmas legyen. Főleg két szempontból kell választott védje­gyünket vizsgálat tárgyává tenni és pedig : meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom