Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Gépipar - Gőzkazánok, túhevitők, kazántüzelő berendezések és tápláló tisztitók
732 Sokkal örvendetesebb és szinte meglepő a haladás a betüöntés terén. Alig néhány éve, hogy ez az iparág nálunk nagyobb kultiválásra talált és már is szépen fellendült. A külföldi betüöntődék még nem is oly régen elözönlötték a magyar piaczot gyártmányaikkal és ma bizony meghátrálni kényszerültek. Jó anyagból jó betűket tudunk gyártani és a gyártás minemüségére és talán még a mennyiségre is kiálljuk a versenyt a külfölddel. A betüöntésnél csak egy körülmény mutatja, hogy mégis csak kezdők vagyunk. És ez az, hogy újdonságokat nem igen, avagy csak igen ritkán tudunk hozni. A mi betü- öntődéinknél sokkal kisebb külföldi czégek nyakra-főre gyártják saját kompo- ziczióju betűiket és úgyszólván hónaponkint bekopogtatnak egy-egy újdonsággal. Ez által aztán mégis csak tudnak maguknak némi pozicziót biztosítani, mert bizony az ízlésnek mai sokféle iránya és gyakori változása megköveteli, hogy az accidenc-nyomtatványoknál lehetőleg minél gyakrabban változtassuk a használandó betüfajokat. Az »Első magyar betűöntődé részvénytársaság« az újdonságok megteremtésénél is jeles ambiczióval dolgozik ; de valljuk meg, hogy még nem tud megfelelni a megkivántató igényeknek. Az a mérhetetlen nagy haladás, mely az utóbbi tiz évben mutatkozik, további tiz év múlva biztosítja a betüöntés teljes felvirágozását, a mikor sikerülni fog a külföldi betű öntödédet hazánkból végkép kiszorítani. A horgany edzés, a czinkografiák és autoiipiák készítése, fájdalom, keserves tengődést mutat. Nem vagyunk képesek valamire való clichét idehaza elkészíthetni és minden hazafiság daczára, ha jó munkát akarunk, kénytelenek vagyunk clichéinket a külföldön megrendelni. Igazán nem tudjuk megérteni, hogy mi az oka annak, hogy Bécsben már régen tudnak és Budapesten még mindig nem tudnak jóravaló clichéket készíteni. És ez irányban az évek folyamán semmi, avagy alig említésre méltó javulást látunk. A hiba, úgy látszik, a rendszer hiányosságában és a tudás gyarlóságában keresendő, mert a gyakorlat sem hozza magával a készített clichék javulását. A munka még mindig kezdetleges és fennálló czégeink minden biztatás, minden támogatás daczára alig képesek szebbet és jobbat alkotni. Ezzel összefüggésben áll a fametszés, mely hazánkban úgyszólván teljesen pang és ha vannak is e téren egyes kiváló művészeink, kiknek fametszvényei méltán tarthatnak igényt az átalános elismerésre, mégis sajnálattal kell konstatálnunk, hogy ezen iparág az utóbbi években abszolúte nem mutat haladást. Jó volna, ha egyes fiatalabb szakerőink felkeresnék a külföldet és ott szerzett gazdag tapasztalataikat azután itthon értékesítenék. Felette hálás működési tér nyílnék számukra. A fényképészet aránylag még nagyon fiatal művészeti iparág. Daguerre találmányát 1839-ben publikálta a franczia akadémia és evvel meg volt vetve a fényképezés alapja. Már a 40-es évek elején nálunk Magyarországon is mindinkább elterjedt, mit főleg Zeyk Dániel buzgó működésének köszönhetünk. Nagy-Enyed, Kolozsvár, majd Budapest voltak a fényképészek székhelyei, kik akkoriban még inkább csak kedvtelésből és nem kenyérkereseti czélzattal űzték ezt a mesterséget. Koller tanár volt a fényképészet művészi irányának megalkotója Magyarországon és a külföldön. Az ő föllépésével kezdődik a fényképészet rohamos emelkedése és kivált az ő működésének köszönhetjük, hogy
