Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Gépipar - Gőzkazánok, túhevitők, kazántüzelő berendezések és tápláló tisztitók
694 De még többet mondhatunk. Tudjuk azt, hogy a fiumei gyár a magyar átalános hitelbanknak egyik vállalata s hogy ezen bank délnyugoti Magyarországban egy nagy uradalmat is kezel. Azt várhatnánk tehát, hogy a haszonnal el nem adható szuperfoszfátot czélszerüen és haszonnal az uradalomban fogja értékesíttetni. Ámde nem úgy van. A szuperfoszfát még ilyen körülmények között is drága és az a terméstöbblettel meg nem térül. A dolog tehát úgy áll, hogy a műtrágyagyáros a mostani alacsony műtrágya-árak mellett veszteséggel dolgozik, a gazdának még ezek az árak is túlmagasak, mert ha nem is szenved kétséget az, hogy a szuperfoszfáttal emeli a termést, ennek ára olyan alacsony, hogy nem fizeti meg a terméstöbbletre fordított költséget. Ezek és hasonlók elszomorító tények, melyek aggasztó világításban tüntetik fel mezőgazdaságunk állapotát, de azért még sem mérnök belőlük azt a következtetést vonni, hogy tehát fel kell hagyni a műtrágyák, különösen a szuperfoszfátok használatával ! Meg kell gondolni azt, hogy a mi foszforsavban szegény talajaink hamar elvesztik a készlet szükséges minimumát, ha azt sohasem pótoljuk, s akkor beállhat az az eset, hogy a termés mennyisége annyira csökken, hogy talán egyátalában lehetetlen volna megélni. Azután meg bizonyos az is, hogy egyes termelési ágakat, p. o. a czukor- répa termelést egyátalában lehetetlen volna műtrágyák alkalmazása nélkül a czukorgyárak mostani igényeihez mérten folytatni. A műtrágyák alkalmazása okvetetlenül szükséges és a műtrágyagyártásnak tönkre jutni nem szabad. Hogy műtrágya-fogyasztásunk, ha mezőgazdaságunk terjedelmét külföldi viszonyokkal összehasonlítjuk, jelentéktelen csekély, az bizonyos, valamint az is, hogy a mezőgazdasági válság nem szorítkozik Magyarországra, hanem átalános kalamitás ; hogy mi engedi tehát meg azt, hogy a külföldi mezőgazda oly aránytalanul többet költhessen gazdaságára, mint a belföldi, az egy olyan kérdés, mely beható megfontolást és tanulmányt igényelne. Mi eddigelé, a mindenesetre sok közül, csak egy dolgot látunk világosabban s ez az, hogy azon iparágak, melyek közvetetlenül a viezö- gazdaságra támaszkodnak, Magyarországban még nincsenek oly mértékben kifejlődve, hogy képesek volnának elég jelentékeny módon a mezőgazdán segíteni az által, hogy terményeit, mint nyers anyagokat, állandóan átvegyék. Ilyen iparágak első sorban a czukoripar, azután a keményítő és olaj gyártás. Külföldi viszonyokkal összehasonlítva nálunk igen csekélyek. Vegyük például csak a czukorgyárakat. Az 1893—94-iki campagneban produkált nyers czukrot : Tont Tont Magyarország .... 107.086 Németország........................ 1,382.000 Ausztria....................... 726.914 Belgium............................. 220.000 Francziaország . . . 572.000 Oroszország........................ 647.000 (1 Ton — 1016'o4s klgr.) lehát a kis Belgium is több mint 100 perczenttel múlja felül a magyar produkcziót.
