Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Gépipar - Gőzkazánok, túhevitők, kazántüzelő berendezések és tápláló tisztitók
643 Az ezredéves kiállítás tanúsága szerint iparunk az utolsó tiz évben haladt ugyan, de azért jelen állapota még mindig nagyon kezdetleges. Az áruforgalmi statisztikai adatokból láttuk, hogy most már millió forintot pamutárukért............................ 617 gyapjuárukért............................ 43 selyem- s félselyemárukért . . 20 lenfélékért................................ 9’6 paszomán-szalagokért .... 7'3 millió forintot kötöttárukért............................ 5'9 csipkefélékért............................ 3n jutaárukért................................ 2’4 kenderárukért............................ 0’8 Az összes textilárukért tehát 155‘s millió forintot adunk ki évenként. Ez utóbbi szám nagysága élénken jelzi viszonyaink kedvezőtlen voltát, mert ez annyit mond, hogy ma már textilárukért az összes gabonanemüeket és az összes lisztfélék feleslegét adjuk cserébe. A külföldi árúk óriási fogyasztása mellett iparunk termelőképessége még oly csekély, hogy összes szükségletünknek alig tizedrészét képes fedezni. Az ezredéves kiállítás sikerét ép ezért túlbecsülnünk nem szabad. Ebből csak buzdítást merítsünk a jövőre, mert ezzel kétségen kívül be van bizonyítva, hogy a textil-ipar nálunk is fejlődhetik, illetőleg, hogy ezen ipar természetes alapfeltételeivel mi is rendelkezünk. A textil-ipart tehát tovább kell fejlesztenünk, még pedig hatályosabban és erélyesebben, mint ezt eddig tettük, ha közgazdaságunkat a jelenlegi visszás helyzetből kiragadni akarjuk. A fejlesztés módját tekintve, az a kérdés merül fel, hogy viszonyaink között a kisebb terjedelmű avagy a nagy terjedelmű gyáriparnak a fejlesztése indokoltabb-e. Erre megbízható választ csak úgy nyerhetünk, ha minden egyes vállalatnak közvetetlen és közvetett állami támogatását haladásával hasonlítanék össze. E tanulságos összehasonlitásból — legnagyobb sajnálatomra — el kell tekintenem, mert sem a közvetetlen, sem a közvetett támogatások megbízható kimutatását nem kaphattam meg. A következőkben ez okból az adatokra való hivatkozás helyett csak egyéni nézetemet óhajtom közölni.1 Az ezredéves kiállítás eredményeivel bebizonyitottnak látom azt, hogy kézműiparunk kis terjedelmű versenyképes gyáriparrá fejleszthető, miért is a kézmiiiparosok oly czélból való támogatását, hogy gyáriparosokká váljanak, indokoltnak látom. Kézműiparosaink az állami támogatásra azért is méltók, mert nem ők okai mai kedvezőtlen sorsuknak, hanem viszonyaink abnormalis és disharmonikus fejlődése és mert általuk oly gyáripara tehetnénk szert, a mely éltető gyökerét hazai viszonyainkban birja s mely nem veszti el azonnal életképességét, mihelyt kis rázkódtatás éri. 1 Textil iparunk fejlesztése közgazdasági kérdéseink legnehezebb feladatainak egyikét képezi ; ez okból megjegyzés nélkül közöljük munkatársunk átgondolt véleményét annak föl- emlitésével, hogy egyéni nézetünk ugyan némely pontra nézve nem egészen ugyanaz, de ily kérdésben az egyéni nézet közlését a fejlesztendő eszmecsere érdekében egészen a szerző munkatársunk fölfogása szerint czélszerünek tartottuk. A szerkesztő. 41*
