Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Gépipar - Gőzkazánok, túhevitők, kazántüzelő berendezések és tápláló tisztitók
583 Ha tehát fazekasainkat helyesebb irányokba akarjuk vezetni, ezt csak úgy tehetjük, hogy a fazekasáru technikájának és díszítési módjának megfelelő mintákkal vagy mintalapokkal látjuk el. De az ilyen mintalapokat oly- képen kellene szerkeszteni, hogy a meglévő s fejlesztésre alkalmas fazekasáruk technikáját teljesen fenntartva, a fazekasnak rendelkezésére álló anyagok és eszközökhez mért oly csinosabb és eredeti díszítéseket terveztessünk, a melyekben a fazekas egyszerű, naiv felfogása és a népies jelleg mégis megvan. Hogy ilyen, a fazekas technikáját teljesen ismerő tervezőtől készített mintákkal czélt lehet érni, azt legjobban mutatja a gyakran mintaképen felemlített svájczi parasztmajolika-ipar fejlődése. A thuni fazekasnak megvolt már régen az engobe-festéke és a jellemző technikája, mely abban állt, hogy az engobozott edényekre bekarczolták a primitiv díszítés körvonalait és a rekeszeket engobe-festékkel töltötték ki. Keller- Lenzinger, a karlsruhei iparművészeti iskola volt igazgatója ezen a technikán nem változtatott meg semmit s csak annak és a kisiparosnak kéziügyességének megfelelő, csinosabb tárgyak terveivel látta el az iparosokat és ezzel meg volt teremtve a svájczi parasztmajolika, mely tetszett is mindaddig, mig egyszerűségében megmaradt. Az 1891. évi agyagipari kiállítás eredményeinek tanulmányozására és megbirálására Matlekovits Sándor elnöklete alatt a kereskedelemügyi minisztérium által kiküldött bizottság már javasolta ilyen értelemben szerkesztett mintalapoknak kiadását. A mintalapok azóta meg is jelentek, de — sajnos — hogy ezek a czélnak és az említett intenczióknak meg nem felelnek, sőt azóta a »Mintalapok« czimü nagyarányú vállalat az agyagipart teljesen mellőzte is, úgy hogy ma egyátalában nincsenek ily mintáink. De a fazekas-kiállitás, minden kezdetlegessége mellett, mégis érdekes volt és a bemutatott anyag érdemes volt a tanulmányozásra. Az országnak csaknem minden oly vidéke, hol még fazekassággal foglalkoznak, bemutatta különleges díszítésű edényeit és meggyőződhettünk arról is, hogy vannak olyan fazekasáruink, melyeknek ere*deti népies díszítését az említett módon művészileg is fejleszteni lehetne. Ilyen különleges, jellemző díszítéséről könnyen felismerhető fazekasáru pl. a mezőtúri. A mezőtúri fazekasok világossárga edényeikre barna körvonalokkal rajzolják a többszínű virágdíszt. Közülök kiválik Badár Márton, ki már az 1891. évi agyagipari kiállításon megmutatta, hogy a fazekasnak rendelkezésére álló egyszerű eszközökkel is csinosabb dolgokat lehet készíteni. Jól rajzolt tárgyain haladást is észlelhetünk, a mennyiben pl. a leveleket részben sárgásbarnára festette, miáltal a virágdísz kevésbbé kirívó lett. Igen csinos, diszkrét volt egy tál, melynek csak sárgás- barnaszinü díszítése volt ; továbbá jól korongozott korsókat is mutatott be, melyeken a díszités ki volt vágva. A mélyített díszítésben összegyűlt máz úgy hatott rajtok, mint a mázárnyékolás. A többi mezőtúri fazekasak közül sokan Badár nyomán haladnak, de őt egyik sem érte utói. A hódmezővásárhelyiek is engobe-festékeket alkalmaznak és a díszités
