Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)

Fémbányászat és kohászat - Fémipar és ennek egyes ágazatát kiegészitő vasiparok

306

Méltán kérdezhetjük, mi ennek a hanyatlásnak oka, helyesebben minek tudhatjuk be azt, hogy a nem nemes fémekből való díszműczikkek gyártása dolgában alig vagyunk tovább a kezdetnél ? Véleményem szerint a főbajt az okozza, hogy a bécsi, berlini és párisi gyárosokkal szemben nincs olyan versenyképes iparosunk, a ki a jó modellekbe elegendő pénzt fektethetne s ilyenek készítésére a művészeket illően díjazni tudná, mert bronzöntőink elég ügyesek arra, hogy külföldi mesterektől a még hiányzó ismereteket hamar elsajátíthatnák. A másik baj az ügyes czizelőrök hiánya, sokat kellett a kőbányai fém- és lámpaárugyárnak is küzdeni, mig a lámpásgyártáshoz szükséges minták készítéséhez való czizelőröket maga magának felnevelte ; természetesen ez a körülmény a díszműczikkek gyártásának egészséges fejlődése elé szintén súlyos akadályokat gördít. A harmadik baj az, hogy a bronz díszműczikkek kémiai utón való színezése ma már igen fontos csinozó művelet s úgyszólván magasabb kémiai tudást s ennek következtében a kis műhelyek tehetségéhez egyátalában nem mért drága munkaerőket kíván. A negyedik főbaj a fogyasztó közönségben rejlik.

Az igazat megvallva, közönségünk zömében az efféle műipari termékek iránta kellő érzék nincsen meg, s az a rész, mely gyönyörűségét találja bennök, a megszokott külföldi árut, még ha rosszabb is, a megrögzött előítélet következtében a belföldi elé helyezi, a miben a kereskedelem is hathatósan támogatja.

Végül jelentékeny akadálya bronzművességünk fejlődésének, a cinkből öntött és galvanikus utón nikolozott, rezitett, sárgarezitett, ezüstözött és aranyozott áruk olcsó volta.

Ily sok akadálylyal szemben a kezdő ipar csak akkor boldogulhat, ha nagy pénzforrás áll rendelkezésére s kitartó, fáradhatatlan munkásságot fejt ki. Sajnos, hogy ily gyár alakulására nincsen kilátás, mert sem egyesek, sem részvénytársaságok ily koczkázott vállalatba nem bocsátkozhatnak, azonban lehetséges, hogy előbb-utóbb csillár- és lámpásgyáraink, mint rokon iparágat, felkarolják a díszmű czikkek gyártását is ; de hát ettől az időtől még messze vagyunk, mert az említett czikkekben a most működő gyárak az ország szükségleteit még korántsem elégítik ki, sőt a csillárgyártás dolgában még csak a a kezdet elején állunk.

Azonban megjegyezzük, hogy a kőbányai fém- és lámpagyár bronzból, czinkből és valamelyes ónöttevényből készített díszműczikkeivel máris sejtetni engedi, hogy elébb-utóbb ezek gyártását is felkarolja.

Igen sokat lendítene bronzművességünkön az is, hogy ha középiskoláinkban , talán a szabadkézi rajzzal kapcsolatosan, műtörténeti előadásokat tartanának, s már a zsenge ifjúságban felébresztenék az iparművészeti tárgyak iránt való érzéket, vagy ha az iparművészettel foglalkozó intézetekés társulatok az állandó kiállítások és ezzel kapcsolatos előadások mellett munkákról is gondoskodnának.

Még szomorúbb volt az a kép, melyet kiállításunk a díszesebb használati tárgyak, igy például a sárgarézből vagy bronzból öntött kulcspaizsok, kilincsek s más efféle ajtó, kapu, ablak és butorszerelvény dolgában feltárt. Egyetlen iparosunk se volt, a kinek kiállítása elárulta volna, hogy ezek gyártásával speczialitásként foglalkozik.