Szterényi József: Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye: bányászat, kohászat, ipar (Budapest, 1898)
Fémbányászat és kohászat - Fémipar és ennek egyes ágazatát kiegészitő vasiparok
300 lődést a matheóczi Scholtz C. A. kiállítása mutatta, a ki az ónozott vasfazekak, fazékfedelek, kanalak, de legfőképpen a vaslemezből való lóvakarók gyártása dolgában már is oly pozicziót foglal el, minővel fémiparunknak csak kevés ága dicsekedhetik. A kiállításon megjelent bádogosok kiállításából az tetszik ki, hogy a háztartási czikkek gyártására iparunk ez ágának mívelői nagy súlyt nem vetnek, mert az a néhány edény, kanna, tésztareszelő stb., melyet a szolnoki Jancsó István, a temesvári Piffl Alajos, a verseczi Seemayer János és a kolozsvári Zeller Géza mutatott be, versenyképes árunak nem nevezhető. A gyártmány szép volt ugyan, de manapság ily árukkal csak a tömegtermelés útján tudhatjuk iparunkat, a lokális fontosságból, országos fontosságra emelni. Valóban csodálkoznunk kell, hogy a Zellerin M.-féle gyári részvény- társaság, mely a katonai főzőkotlák és evőedények gyártását illetőleg a tömeg- gyártáshoz szükséges gépi berendezés dolgában az első fontos lépést már megtette, nem terjeszkedik ki a háztartási czikkek nagyobb mértékű gyártására is. Alkalmasint a külföld nagy versenye tartja vissza nagyobb bádogáru- gyárainkat a sok költséggel járó berendezés létesítésétől. Beismerjük, hogy a koczkázat elég nagy, azonban nem egy példára mutathatunk, hogy az erős akarat, ha szakértelemmel párosul, mindenen diadalmaskodik. Láttuk ezt Scholtz C. A. kiállításán, de láttuk ezt oly háztartási czikkek gyártása dolgában is, melyekről 10-15 év előtt azt hittük, hogy a külföldi versenyt a magyar ipar le nem küzdheti. Értjük itt első sorban a zománczolt öntöttvas- és sajtolt vasedények gyártását, mely iparág meghonositásának és hatalmas kifejlődésének érdeme és dicsősége a m. kir. kincstár kisgarami gyárát illeti meg. Ez a gyár a szóban forgó iparczikkeket teljesen maga készíti, vagyis nemcsak zománczozza, hanem önti és sajtolja is, holott az 1884-ben keletkezett losonczi első magyar bádog- és vasedénygyár és az 1892-ben működésbe hozott losonczi első magyar bádog- és vasedény-zománczozó gyár (Rakottyai György és társai) csak zománczozással foglalkozik ; azonban a sajtolt nyersedényeket jórészt hazai gyárból (Scholtz C. A.-tói) szerzi be. A VIII/5. csoport keretében egy érdekes speczialitásra is akadtunk. Plander Gyula és társai állítottak itt ki a merényi hámorban készített serpenyőket és vasfazekakat. Ez az érdekes ipar a zománczolt vasedények olcsó volta következtében napról-napra veszít jelentőségéből s még csak az tartja fenn, hogy némely vidéken a drágább, de emberöltőkig eltartó kovácsolt vasfazekakat és serpenyőket még mindig igen kedvelik. A háztartási czikkek gyártásával foglalkozó iparok közé tartozik a réz- müvesség is, noha korántsem oly mértékben, mint ezelőtt negyedszázaddal, a midőn a kisiparnak a gépek versenyével még küzdenie nem kellett s a midőn az olcsó zománczolt öntöttvas- és lemezedények a piaczokon alig-alig szerepeltek. Rézművesiparunk ma már a hajdan oly kedvelt czifra tésztasütők, kocsonyatartók s más effélék gyártásával csak elvétve foglalkozik ; az ezredéves országos kiállításon csak Bartek Károly szabadkai rézműves állított ki ilyeneket ; a kiállított gyártmányok zömét sima felszinü rézedények, takaréktűzhelybe való vizüstök és kávéfőzők alkották. E tekintetben Gallik Lajos és
