Bérczi Antal (szerk.): A védjegy- és mintaoltalomra vonatkozó hatályos törvények és rendeletek (Budapest, 1941)

A m. kir. minisztériumnak 5030/1924. M. E. sz. rendelete a védjegy és mintaoltalom terén az Osztrák Köztársasággal fennálló viszonyok ideiglenes rendezése tárgyában

80 ben eljárásra és ítélethozatalra — az 5. §. utolsó bekez,- désében említett s ott szabályozott eset kivételével, — az alpörös lakóhelye szerint illetékes, kereskedelmi ügyek­ben eljáró bíróság az illetékes. 41. §• Az iparhatóságnak olyan jogerős határozata, mely- lyel valaki a mintaoltalmi jog megsértése által elkövetett kihágásban vétkesnek mondatott ki, a polgári bíróságok előtt érvényesítendő kártérítési igény alapját képezi. ' 42. §. A jelen rendeletben megállapított kihágások (30., 32. és 33. §§-ok) miatt az eljárás csakis a sértett fél indítvá­nyára tehető folyamatba. A büntetés iránti indítvány a jogerős ítélet kihirdetése előtt az eljárás bármely sza­kában visszavonható, ez azonban a sértett félnek a polgári bíróság előtt érvényesítendő kártérítés iránti igényét nem érinti. 43. §. Minden oty esetben, midőn a bitorlás tényének meg­állapítása céljából egy iparcikknek a mintával való ösz- szehasonlítása szükséges, az eljáró iparhatóság szakértőklet köteles meghallgatni. A szakértőket az eljáró és ítélkező hatóság nevezi ki. Ha a felek egy vagy több szakértő személyében meg­egyeznek, a hatóság a kinevezésnél a felek javaslatához al­kalmazkodjék. Hivatalos szakértő kinevezése előtt az el­járó hatóság, illetve bíróság, hogy alkalmas szakértőt nyer­hessen, minden egyes vitás ügy alkalmával köteles az ille­tékes kereskedelmi és iparkamarát megkeresni az iránt, hogy ez a kérdéses iparágban szakértelemmel bíró egyé­neket nevezzen meg, a kamara pedig ezen megkeresésnek: legföljebb 15 nap alatt eleget tenni köteles. 44. §. A kereskedelmi és iparkamarák úgy az iparhatósá­gok, mint a kir. bíróságok hivatalos megkereséseire köte­lesek a náluk letett és ott őrzött eredeti mintát hivatalos használatra megküldeni. A megkereső hatóságok kötelesek a kamarának a minta átvételéről elismervényt kiállítani

Next

/
Oldalképek
Tartalom