Török László: A találmányi szabadalom: a szabadalmi jog és gyakorlat különös tekintettel Magyarországra (Budapest, 1913)

Különös rész - Az 1908:LII. t.-c. végrehajtási rendelete

1908 : LU. t.-c. végrehajtási rendelete. 207 fordítását, amelynek bekövetelését azonban a m. kir. szabadalmi hivatal az angol, francia, német és olasz nyelven szerkesztett találmányi bejelentéseknél belátása szerint mellőzheti. c) Amennyiben a bejelentő a jelen rendelet 4. pontjában emlitett szerződések, illetve egyezmények valamelyikének értelmében biztosított elsőbbségi jogot kíván érvényesíteni ; a föntebb körülirt okmányokon kívül az ausztriai, illetve németbirodalmi bejelentő még azt is köteles igazolni, hogy a szabadalom végérvényes engedélyezését kimondó határozat mikor kézbesittetett. Az ű) pontban emlitett okmányok helyett vala­mely más államban eszközölt első bejelentésre enge­délyezett szabadalom leírása és rajza is elfogadható, ha abból az első bejelentés napja kétségtelenül megálla­pítható. A jelen pontban fölsorolt okmányoknak esetlegesen pótlólag való bemutatására a m. kir. szabadalmi hivatal a bejelentés megtételének napjától számított 30 napi határidőt engedélyezhet. A 10. pont a mintaoltalomra vonatkozik, miért is itt mellőztetik. A 11. és 12. pont védjegyre vonatkozik, ezért közlése e helyen mellőztetik. 13. Az 1908, évi LII. törvénycikk 3. §-ának harma­dik pontjában foglalt rendelkezés értelmében a bel' földiek, azaz a magyar szent korona országainak terü- tetén állandó lakhelylyel vagy tényleges és valóságos ipari vagy kereskedelmi teleppel biró magyar állam­polgárok és a párisi Unió-főegyezménynek a bruxellesi pótegyezmény által módosított 3. cikke értelmében azok az idegen állampolgárok, kiknek a magyar szent korona országainak területén tényleges és valóságos ipari vagy kereskedelmi telepük van (belföldiek), valamelyik más Unió-államban (külföldön) tett első találmányi bejelen­tésük, illetőleg minta, vagy védjegy letételük alapján az elsőbbségi jogot a magyar szent korona országainak területén (belföldön) később eszközölt találmányi be­jelentésükre vagy itt általuk később letett mintára vagy védjegyre igénybe nem vehetik. Ez nem zárja ki azon­ban azt, hogy azok a magyar állampolgárok, akik kül­földön laknak vagy akiknek külföldön van tényleges és

Next

/
Oldalképek
Tartalom