Schuster Rudolf: A találmányi szabadalmakról szóló törvényjavaslat előadói tervezete és ennek indoklása (Budapest, 1916)
Általános indoklás
42 mely szerint a szabadalom a feltalálót illeti meg ; mindenki helyesli végül azt is, hogy a szabadalmi ügyeket a nyilvánosság, közvetlenség és szóbeliség elvei szerint tárgyalják és elintézzék stb. Vagyis mindezek az alapelvek, melyek a jelen törvényben megvannak, fentartandók és a tervezet fenn is tartja, a mi részletesebb indokolásra nem szorul. Csak az alaprendszerre nézve szükségesnek véli a tervezet álláspontját e kérdésben a következőkben röviden jellemezni. Az kétségtelen, hogy mai nap már csak két alaprendszerről lehet főkép szó, t. i. az ú. n. elővizsgálati rendszer és a felszólalási rendszerről. Az is kétségtelen, hogy az elővizsgálati rendszer (a mint az pl. Németországban van elfogadva) elméletileg véve megfelelőbbnek tekintendő ; de csakis elméletileg, mert a gyakorlat nem képes azt teljesíteni, a mit az elmélet ígér. E szerint ugyanis a bejelentést részletes elővizsgálatnak vetik alá, melynél a döntő körülményeket, nevezetesen — és ez a fontos — az újdonság kérdését hivatalból teszik vizsgálat tárgyává, úgy hogy az a szabadalom, melyet megadtak, ne legyen annak kitéve, hogy azt újdonság hiánya czímén megtámadják. Ez az elméleti oldal. A gyakorlatban ez el nem érhető, csak némileg megközelíthető, de a szabadalmi jog, a technika, a szalurodalom stb. haladásával az a rendszer kénytelen valódi czéljától mindinkább távolodni. Az elővizsgálatot teljesítő közeg, ha ez az elképzelhető legnagyobb rátermettséggel bima is, nem képes többé feladatának teljesen megfelelni. Csak arra kell gondolni, hogy csak Európában megadott szabadalmak száma mintegy 3% millió, hogy ezeknek igen nagy részéről szabadalmi leírások nyomtatásban megjelentek és hogy minden ilyen nyomtatott leírás újdonságrontó lehet. Hozzájárul az a temérdek nagy, át sem tekinthető irodalom, mely az utolsó évtizedeken át soha nem is sejtett méreteket öltött, úgy hogy egy-egy műszaki részlet- kérdésnek mondhatni könyvtárszámba menő irodalma van. Fokozódik a nehézség még az által, hogy nemcsak a belföldön, hanem bárhol a világon megjelent ilyen nyomtatványok, könyvek, jegyzékek stb. újdonságront ók lehetnek. Valóságos emberfeletti munka vár tehát az elővizsgái óra, oly munka, mely napról-napra, az irodalmi termékek óriási szaporodásával, folyton nő. Ezért az elővizsgálati rendszer aligha lesz még soká fentartható. így látjuk, hogy Németországban pl. már mintaoltalmi ügyekben és védjegyügyekben kezdik elhagyni és áttérnek a felszólalási rendszerre, még pedig azzal az indokolással, hogy már nem győzik a rengeteg nagy anyagot áttekinteni. He nemcsak az, hogy az elővizsgáló a nyomdai termékeket mind áttekinteni és átvizsgálni már nem képes, jön figyelembe, hanem az is, hogy van még egy másik fontos újdonságrontó körülmény, t. i. a bejelentés előtti nyilvános gyakorlatba vétel. Igaz, hogy ez belföldre szorítkozik, de az elővizsgáló minden adat hiányában nem képes a gvakor- latbavételnek fenn- vagy fenn nem forgása tekintetében hivatalból megállapítást tenni, vagyis erre nézve az elővizsgálati rendszer egyáltalában nem nyújt semmi előnyt. Hogy az tényleg úgy van, miszerint az elővizsgálat csak részben éri el az elméletileg kitűzött czélját, és hogy az a nálunk is hangoztatott érv, hogy az elővizsgálati rendszer mellett kevesebb felszólalási és megsemmisítési ügy volna, mint a felszólalási rendszer mellett, helyt nem álló, kitűnik a következő statisztikai adatokból :
