Knorr Alajos: A szerzői jog (1884. XVI. törvényczikk) magyarázata (Budapest, 1890)
I. A szerzői jogról szóló 1884:16. törvény-czikk és magyarázata - 1, Fejezet. Írói művek
72 a művön ki nem tétetett, ez a törvényből ki nem tűnik, de kimagyarázható abból a czélból, melyet a törvény elérni kívánt az által, hogy az álnév alatt vagy névtelenül megjelent irói művön a kiadás idejét kitétetni rendeli. Az álnév alatt és névtelenül megjelent műveknél a törvény intézkedésének czélja az volt, hogy a kereseti jog igazolása lehetővé tétessék a nélkül, hogy a szerző kénytelen lenne magát megnevezni. Ha a szerző a törvényben előirt feltételt teljesiti, a védelmi idő lejártát annak kell bizonyítani, a ki azt állitja; ha tehát a kiadás ideje a művön ki nem tétetik, ennek más következése csak az lehet, hogy az álnév, vagy névtelenség alá rejtőzött szerző tartozik bizonyítani, hogy Jcereseti joga van, hogy a törvényben megállapított védelmi idő még le járt. Ha azonban a kiadás ideje az irói művön ki nem tétetett ugyan, de a szerző neve beikatás végett bejelentetett, a kereseti jog igazolása ez által lehetővé van téve és védelmi idő lejártát ismét az tartozik bizonyítani, a ki azt állitja. Azokban az esetekben, midőn a védelmi idő az első kiadás idejétől számittatik, az döntő, hogy a mű valósággal mikor jel ént meg. Szokás ugyanis a könyvkereskedői forgalomban az év utolsó hónapjaiban megjelenő műveket a következő év számával ellátni. Ennek azonban a védelmi idő megállapítására csak annyiban van befolyása, hogy az, a ki azt állitja, hogy a czimlapon kitett év szám hamis és az irói mű már előbb megjelent, ezt bizonyítani is köteles, mert mindaddig, mig ez bebizonyítva nincs, a vélelem a czimlapon kitett év szám valódisága mellett szól. Az álnév alatt, vagy a szerző nevének kitétele nélkül megjelent irói mű hosszabb tartamú védelemben, vagyis a szerző egész életére és annak halála után ötven esztendeig csak az esetben részesül, ha a szerző neve beiktatás végett bejelentetett, a beiktatást tehát nem pótolja a szerző valódi nevének más utón lett közzététele elannyira, hogy ha valamely irói mű a szerző nevének kitétele nélkül jelent meg, később a szerző ugyanazt a művet valódi neve alatt adja ki, ez utóbbi kiadás a szerző egész életére és annak utána ötven évig részesül védelemben, az előbbi kiadást azonban a törvény csak a kiadás idejétől számított ötven évig védi és ennek leteltével az első kiadást bárki is többszöröztetheti. A védelmi idő az által, hogy az álnév alatt, vagy a szerző nevének kitétele nélkül megjelent irói mű, második, harmadik ki