Knorr Alajos: A szerzői jog (1884. XVI. törvényczikk) magyarázata (Budapest, 1890)

I. A szerzői jogról szóló 1884:16. törvény-czikk és magyarázata - 1, Fejezet. Írói művek

64 A védelem czélja az, hogy a szerző és jogutódai (örökösei, engedményei) a szerző által kifejtett munkásság gyümölcsét élvez­zék. Jelen, valamint a következő 12—18. §.-ok szabályozzák a határidőknek azt a tartamát, mely alatt a szerző, illetőleg jog­utódai a többszörözés ellen védetnek, mely határidő alatt tehát a szerzői jog egyes művekre nézve fenáll. A törvény e tekintetben azt az általános szabályt állapítja meg, hogy a védelem, melyet jelen törvény a szerzői jogbitorlása ellen biztosit, a szerző egész életére és annak halála után még 50 esztendőre terjed. Ausztriában, Poroszországban, valamint a többi német ál­lamokban a védelmi idő a szerző életére és annak halála után 30 esztendőre van szabva. Francziaországban a többszörözés joga megilleti : a) a szerzőt egész életén át; b) a szerző halála után a túlélő özvegyet ennek egész éle­tére, ha a házassági szerződés az özvegyet ezen joggal felruházza, de enélkül is vagyon közösség alapján, mert a szerzői jog ingóság, mint ilyen tehát vagyon közösségbe esik, s mint felnem osztható tárgy a szerző halála után fele részben fen nem állhat; c) a szerző és a jogosított özvegy halála után a szerzői jog a leszármazókra száll át és még 30 évig részesül védelemben, mely védelmi idő az utóbb elhalt leszármazó halálától számítandó. d) ha a szerző után sem jogosított özvegy sem leszármazók nem maradnak, vagy ez utóbbiak a szerző halála után 10 év alatt elhalnak, ez esetben a többszörözés joga a szerző halála után még 10 évig ennek örököseit illeti. Angolországban a szerzői jog tartamára két határidő van, és pedig hét esztendő a szerző halála után, és negyvenkét esz­tendő az irói mű első közzétételétől számítva, melyek közül min­den egyes esetben a későbbi határoz. Ha tehát a szerző halálától számított hét esztendő már letelt, de a mű megjelenésétől számí­tott negyvenkét év még nem, ez esetben a védelem tartama ez utóbbi határidő szerint számittatik. Belgiumban és Hollandiában a szerzői jog tartama a szerző halálától számított húsz esztendőre terjed. Spanyolországban és Oroszországban a szerzői jog tartama ötven esztendő ; Olaszországban, Dániában, Portugáliában har-

Next

/
Oldalképek
Tartalom