Knorr Alajos: A szerzői jog (1884. XVI. törvényczikk) magyarázata (Budapest, 1890)
I. A szerzői jogról szóló 1884:16. törvény-czikk és magyarázata - 1, Fejezet. Írói művek
6Î az állam a nevében kiadott törvényekre és rendeletekre, mint irói művekre bir szerzői jogot, de ez a jog nem eredeti, hanem a physikai személytől átszármaztatott szerzői jog.1) És ha mégis ennek ellenére az elmélet és gyakorlat ezen tárgyaknak a védelem alól kivételét követeli, ennek általánosan indokoltnak elfogadandó oka az; hogy az állam kizárólagos többszörözési joga, különösen annak pénzbeli kiaknázása az ilyen irói müveknek egyedül tekintetbe veendő czéljával nem igen egyezik össze, sőt ellenkezőleg az állam czéljaival és az azzal összeköttetésben álló politikai élet követelményeivel ellenkezik olyan ügyeket magán jog tárgyává tenni, melyek legáltalánosabb közlése és közzététele kívánatos, és hogy a szerzőt megillető többszörözési jog kizárólagossága a gyors és olcsó terjesztést akadályozza. Egyes államokban újabb törvények, különös intézkedések léteznek, melyek a törvényeket és rendeleteket a többszörözés tilalma alól kiveszik. Úgy látszik a most felhozott indokok méltánylásával a gyakorlat nálunk is ezt a nézetet honosította meg ; a törvények különösen az újabb időben általában közvagyonnak tekintettek, melyeket mindenki többszöröztethetett, forgalomba hozhatott és hogy ez tényleg igy állott, elismeri ezt maga ezen törvényczikk indokolása is, midőn azt mondja, „hogy a törvény kiadás és forgalomba hozás jogának kizárólag az állam hatalomra való ruházása leginkább és legteljesebben a törvény ismeretre szoruló közönség és az állam kincstár érdekeit egyensúlyba hozza“ ; miből önként következik, hogy a jelen törvényjavaslatának beterjesztéseig maga az állam hatalom sem tartotta a törvény kiadás és forgalomba hozás jogát az államhatalom kizárólagos jogának. Midőn tehát az államhatalom a törvény kiadás és forgalomba helyezés jogát magára kívánta ruháztatni, ezt nem a szerzői jog alapján, hanem mint a törvényjavaslat indokolásából kitűnik, részint az állam pénzügyi érdekében, részint egyes magán vállalatok részéről a *) *) Az osztrák törvényben, ezen nézet van elfogadva. Ugyanis annak 18. §-ában ez foglaltatik. Az álladalmi kormánytól közvetlenül kibocsátott iratok közzétételük után az utánnyomási tilalom védelmét élvezik mindaddig, mig ez az álladalmi kormány által meg nèm szüntettetik. A törvényes határidőn túli védelem hasonló tartama érvényes azon munkákra nézve is, melyekből magokból látható, hogy azok a kormány parancsára és ezen folytonos védelem fentartásával jelentek meg.