Knorr Alajos: A szerzői jog (1884. XVI. törvényczikk) magyarázata (Budapest, 1890)

I. A szerzői jogról szóló 1884:16. törvény-czikk és magyarázata - 4. Fejezet. A képzőművészet alkotásai

63. §. A ki másnak a művét jogosan, más műfajban, vagy más münemben utánképzi, az általa alkotott műre nézve szerző­nek tekintendő akkor is, ha az eredeti mű már köztulaj­donná vált. 1. írói műveknél a szerző szellemi tevékenysége mellett csak a nyomdász gépi munkája fordul elő ; a szerzői jog tehát csak is a szerzőt illetheti vagy azt, a ki a szerzői jogot átruházás utján megszerezte. Képzőművészeti mű utánképzésénél azonban rendsze­rint más művészeti munka is szerepel, melyet leginkább más te­kintetek által vezetett más művész teljesít, és melyhez más ké- pessép kívántatik mint az eredeti műhöz, ilyen művészeti munka a rézmetszés, kömetszés stb. A rézmetsző, kömetszŐ, a ki az eredeti mű után egy rajzot készit, sokat felhasznál ugyan az eredeti mű­ről, de saját szellemi tevékenységét is kell alkalmaznia ; mig ellen­ben ha valaki egy már kész hasonnemű utánképzést — az első réz- metszést — lerajzolja, ez — azt lehet mondani — inkább gépi után­zás. A képzőművészet alkotásainak utánképzése a mű szerzőjének kizárólagos jogát képezi. A kopzőművészeti mű utánképzése ille­tőleg többszörözése vagy a szerző vagy jogutódai szerzői jogánál fogva vagy a nélkül eszközölhető. Ez utóbbi esetben az utánkép- zés akkor lesz jogos, ha a mű már közvagyonná vált vagy ha a szerzői jog tulajdonosa az utánképzést megengedte. Ha a szerző jogát az utánképzőre ruházta át, ez esetben ez* a szerzőnek jog­utódja és az átruházás kiterjedéséhez képest a szerző jogai őt meg­illetik; minek alapján az eredeti műnek minden olyan utánképzé- sét és közzétételét megtilthatja, mely a tiltott utánképzés tényál- ladékát megállapítja. A jogosan utánképző jogát harmadik szemé­lyekre szintén átruházhatja. 2. A törvény kimondja, hogy a ki másnak müvét jogosan más műfajban vagy más münemben utánképzi, az általa alkotott műre nézve szerzőnek tekintendő. Ez az intézkedés azon az eszmén ala­pul, hogy a képzőművészeti mű utánképzése — ha csak az nem gépileg eszközöltetik — mindég művészi elemet foglal magában és szellemi alkotó tevékenységet feltételez, melynek igénye van — 170 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom