Himer Zoltán - Szilvássy Zoltán (szerk.): A magyar iparjogvédelem 75 éve (1970)
Az iparjogvédelem szakembereiről
az iparjogvédelem fejlesztését szolgáló - nyilvánvalóan csak kezdetnek szánt - jogszabályalkotása annál inkább elismerést érdemel, mivel arra olyan körülmények között került sor, amikor a legalapvetőbb társadalmi, gazdasági, politikai és katonai feladatokra kellett összpontosítani. A Tanácsköztársaság Népbiztosságának 242/1919. számú rendeleté úgy intézkedett, hogy kivételes méltányolást érdemlő esetekben - hosszú, tíztizenöt éves gyakorlat mellett - a Szabadalmi Hivatalhoz műszaki bíróként az is kinevezhető, akinek csak külföldi mérnöki oklevele van, illetőleg aki a belföldi vagy külföldi főiskolát végighallgatta, ha az oklevél megszerzését akadályozó körülményeket elfogadhatóan igazolja. Az előbbi feltételek mellett, a szabadalmi ügyvivői vizsga letétele esetén az ügyvivői jogosítványt is ki lehetett adni. Ugyanakkor a szabadalmi eljárás egyszerűsítésére irányuló törekvéseknek is tanúi lehetünk. A Szociális Termelési Népbiztosság Találmányi és Kísérletügyi Szakosztálya XXII. 306/1919. számon úgy rendelkezett, hogy a külföldi eredetű meghatalmazások érvényességéhez elegendő a fél aláírásának két tanú által történt hitelesítése. Az előírás indoka az volt, hogy „a szocializmus nemzetközi jellegén nyugvó alapelvekkel és a bürokratizmus kiküszöbölésére irányuló törekvésekkel nem egyeztethető össze az a még most is fönnálló rendelkezés, hogy szabadalmi ügyekben a külföldről érkező meghatalmazások konzuli stb. hitelesítésre szorulnak, ami a külföldi föltalálóknak igen sok fölösleges költséget és utánjárást okoz.” Az egész szabadalmi eljárás átalakításának tervbevételét tükrözi a Népgazdasági Tanács 52. NT. számú rendelete, amely szerint „a bejelentésre és nyilvántartásra egyelőre az eddigi eljárás marad irányadó.” A rendelet aziránt is intézkedett, hogy „a találmányok, gyártási eljárások és egyéb újítások leírásának és technikai előkészítésének megkönnyítése végett megfelelő intézmények díjmentesen álljanak a felek rendelkezésére. Ez intézmények fölállításával a jelenlegi hites szabadalmi ügyvivői irodák és egyéb szabadalmi (találmányi) irodák, mint magánintézmények meg fognak szűnni.” A tanácshatalom tehát tervbe vette a szabadalmi képviselet állami szervek útján való ellátását. A Találmányi és Kísérletügyi Szakosztály a szabadalmi ügyvivők eskümintája helyébe fogadalmi szöveget adott ki. A Tanácsköztársaság fennállása idején négy mérnök szerzett szabadalmi ügyvivői jogosítványt. Gárdos Andornak a szociális termelés népbiztosa, Gergely Vilmosnak a Találmányi és Kísérletügyi Szakosztály adta ki a jogosítványt, Kelemen Andrást és Schwarz Gyulát pedig a Magyar Tanácsköztársaság 60.681/1919. illetőleg 249/1919. számú rendeletével jogosították ügyvivőségre. A Tanácsköztársaság az iparjogvédelem szocialista átalakítását nem végezhette el. A megalkotott jogszabályokból azonban a tervezett átfogó rendezés bizonyos körvonalai már kibontakoznak. Iparjogvédelmünk szocialista irányú fejlesztésének folytatására - a Tanácsköztársaság tapasztalataiból is okulva - csak huszonöt év elteltével kerülhetett sor. V. V. A Tanácsköztársaság megdöntése után hatalomra jutott ellenforradalmi rendszer sietve hatályon kívül helyezte a proletárállam szabadalmi jogalkotásának egészét. A 71.659/1919. Kér. M. számú rendelet végezte el a restaurációt, egyben érvénytelennek 68
