Himer Zoltán - Szilvássy Zoltán (szerk.): A magyar iparjogvédelem 75 éve (1970)

75 év magyar találmányai

A felszabadulás előtti idők, de még inkább a századforduló magyar feltalálóinak több­ségét általában azzal a jelzővel illetik, hogy „nagy magyar feltalálók”. Anélkül, hogy az ő érdemeiket kisebbítenénk, bátran mondhatjuk kortárs feltalálóinkról is ugyanezt. Nemcsak azért mert feltalálni, a közösség hasznára alkotni valamit mindig nehéz, hanem azért is, mert az egyre gyorsabb ütemben fejlődő tudomány területén eminens egyéniség­ként szerepelni épp olyan nehéz feladat ma, mint volt néhány évtizede. Az idő fogja bizonyítani mai magyar feltalálóinkról is azt, hogy megérdemlik a „nagy” jelzőt. Az is természetes, mint ahogy az egyszerű emberek között lényeges különbségek vannak, a különbségek a mindennapi munkavégzés során is jelentkeznek, még fokozottabban lelhetők fel különbségek a magasabb szintű alkotásokban. Van azonban valami, ami segít a múlt és a jelen feltalálói között számunkra különbséget tenni. És ez a társadalmi megbecsülés. Az a megbecsülés, melyet népünk és államunk gyakorol azokkal, akik sokszor korukat és főleg kortársaikat megelőzve az átlagosnál többet és jobbat produkálnak, fokozottabban segítik elő céljaink megvalósítását, a szo­cialista építés könnyűnek egyáltalán nem nevezhető nagy munkáját. A megbecsülésnek különböző módjai és formái vannak. A törvény megszabta anyagi elismerésen kívül, az erkölcsi elismerés legmagasabb fokáig, a hazai és nemzetközi hírnév megszerzéséig, mindenre adott a lehetőség. Amíg a múlt idők magyar feltalálóinak többségéről a nagyvilág nem mindig tudta azt, hogy magyar, ma az egyre szélesedő nemzetközi kapcsolatokon keresztül, különböző A. találmányok pavilonja. 171

Next

/
Oldalképek
Tartalom