Himer Zoltán - Szilvássy Zoltán (szerk.): A magyar iparjogvédelem 75 éve (1970)
Ujítómozgalmunk két évtizede
100000-1 millió Ft-ig terjedő rész után 3%, az 1 millió Ft-on felüli rész után pedig 2%. A rendelet: lehetővé tette, hogy mindenki újíthasson, csupán azt a korlátozást rögzítette, hogy a vezető beosztásúak újítása esetén a díjazás mértékét az újítási bizottságok leszállíthatják. Pénzben nem értékelhető eredményt (választékbővítést, minőségemelést, stb.) nyújtó javaslatok díjazása az összes körülmények figyelembevételével történt. Az újítási díjakat az újítást először megvalósító üzem fizette. Amennyiben a javaslatot egy iparág területén több üzemben is alkalmazták, az üzemeket összefogó ipari központ, több iparágnál történt bevezetés esetén az illetékes miniszter megállapítása alapján fizették ki az újítónak járó díjat. A rendelet lehetővé tette, hogy a dolgozók az újításuk tárgyát folyóiratokban ismertetett műszaki megoldásokból, Magyarországon jogi védelem alatt nem álló szabadalmi leírásokból merítsék. Az ilyen javaslatiok újítási díját a rendelet értelmében az Országos Találmányi Hivatal állapította meg. A rendelet 6 hónapos normakedvezményt biztosított azoknak a munkás újítóknak, akik a nekik kiadott munkák végrehajtásánál újításukat alkalmazva, az egy egységre előírt normaidőnél rövidebb idő alatt végezték el munkájukat. Ez azt jelentette, hogy azoknál a munkáknál, amelyeknél az újító az újítását alkalmazta, 6 hónapig a normát megváltoztatni nem lehetett. Az újítási ügyek szervezett intézése érdekében a rendelet értelmében minden, 20 főnél több műszaki dolgozót foglalkoztató ipar-jellegű üzemben újítási előadót és újítási bizottságot kellett kijelölni. Az újítási bizottság összetételét a rendelet akként határozta meg, hogy annak tagjai az Ipari Központ, az üzemi szakszervezet és az üzem vezetősége által kijelölt dolgozók. Az újítási javaslatok egységes nyilvántartása érdekében minden üzemben hivatalos okiratként kezelendő újítási naplót kellett vezetni, központi előírások alapján. Minden újítási javaslatot, amit az üzemben benyújtottak, sorszámmal ellátva be kellett vezetni az újítási naplóba, ez biztosította az újító részére az elsőbbséget, mert az ellenkező bizonyításig azt kellett újítónak tekinteni, aki javaslatát először nyújtotta be. Az újítási javaslatokat az újítási bizottságok kötelesek voltak 30 napon belül elbírálni és az érdemi döntésről az újítót értesíteni. Az újítási bizottság elfogadó határozata után a 200 forintnál nem nagyobb újítási díjat egy összegben azonnal, az ennél magasabb díjat csak a megvalósítás után, a rendeletben előírt időben és módon kellett kifizetni. Az újítási díjakat mindig a bevezetéstől számított egy év gazdasági eredménye alapján állapították meg. Az újítót fellebbezési jog illette meg, ha az üzemi újítási bizottság határozatával nem értett egyet. Ilyen esetben az Ipari Központ újítási bizottsága köteles volt a fellebbezést kivizsgálni és végérvényesen dönteni. Az újítási díjak tekintetében már az első újítási rendelet biztosította az adó- és illeték- mentességet, az újítási díjakból semmilyen címen, semmiféle levonást eszközölni nem lehetett. A rendelet egységesen biztosította az újítások kísérleteinek és megvalósításainak előfeltételeit azzal, hogy előírta az ipari központok részére a kísérleti műhelyek létesítését, továbbá biztosította a kísérleti és megvalósítási költségeket, amelyeket a minisztériumoknak kellett költségvetésükbe beállítaniuk. 121
