Gelléri Mór: A magyar ipar úttörői: élet- és jellemrajzok (Budapest, 1887)
I. csoport - Élelmi és élvezeti szerek ipara
27 Itt szintén több éven át dolgozott főnökének legnagyobb megelégedésére és önmagának nagy előnyére, mert ezen üzlet szállította akkoriban a kir. kanczelláriához, ő fensége a nádor háztartásába. Magyarország nagyobb káptalanaiba és más előkelőbb házakhoz a hires rozsnyói viaszgyertyákat. Ily nagy forgalmú és finom munkával foglalkozó műhelyben csak is jó és ügyes segédek lévén alkalmazva, kétségkívül nagy vágyat érzett minden törekvő mézeskalácsos és viaszgyertya-öntő segéd, hogy ott munkát kapjon, de még sokkal nagyobb befolyással volt Beliczayra az a körülmény, hogy akkori szokás szerint, a mi különben a mézeskalács iparnál még ma is igy van, mestere asztalánál az egész családdal együtt étkeztek a segédek, igen gyakran a városnak tudós és hires embereinek társaságában, és igy ebéd közben tanúja lehetett a nemes és érdekes társalgásnak. Nem egyszer említette Beliczay, mily nagy tapasztalatokkal gazdagodott ily alkalmakkor Rozsnyón Fialka házánál. Három évi működés után megint Pestre vágyódott, hol Horváth Imre ur műhelyében könnyű szerrel kapott ismét munkát, mert ismerték a szorgalmatos és becsületes segédet, kit miután magaviseleté által kitűnt, annyira megbecsültek, hogy mestere a vasárnapi estékre magához hivatta, hol a családdal együtt társalgásban töltötte az időt. S ez Horváth részéről nem kis kitüntetésnek tekintendő, mert Horváth gazdag ember, a városnak előkelő, befolyásos választó polgára volt. 1832-ben Beliczay elhatározta magát Pesten önállóvá lenni: természetesen kénytelen volt a jó műhelyt elhagyni, mi reá nézve, szerény vagyoni állásánál fogva, annál sajnosabb vala. mivel akkoriban nem oly könnyű volt uj üzletet kezdeni, mint ma. De különösen nehéz volt reá nézve, mert a hatalmas, gazdag mézeskalácsos mesterek ismerve Beliczay kiváló tehetségeit, szorgalmát és kitartását, minden uton-módon meg akarták hiúsítani, hogy itt letelepedjék. Sikerült is egy egész évig megbénítani önálló működését, mely idő alatt, mint ügyes formabökő tartotta fenn magát. Azonban 1833. évi április hónapban mégis megkapta a várva-várt mézeskalácsos jogot és mesterré lett a szokásos mestermű elkészítése után. Ekkor azután elkezdte csekély tehetségéhez képest az üzletet, 1834-ben megnősült és 1838-ig bár szegényesen, de zavartalanul folytatta mesterségét; ez évben azonban az árvíz folytán majdnem végkép tönkrement, mert vagyonának nagyobb részét az árvíz elsodorta. Ebből a bajból nagy erőfeszítés mellett kilábadván, 1839-ben
