Gelléri Mór: A magyar ipar úttörői: élet- és jellemrajzok (Budapest, 1887)
I. csoport - Élelmi és élvezeti szerek ipara
21 tenek. mert alig ismeri valaki jobban szakmáját, mint Leipziger, es alig tudja valaki eszmemenetét, indítványait, javaslatait annyira a gyakorlati élet igényeihez és követelményeihez alkalmazni, mint ő. Született 1840. junius 18-án Porosz-Sziléziában; miután a gimnáziumot elvégezte, a Friedenthal Károlv-féle ismert boroszlói gyár irodájába lépett mint gyakornok; és rövid idő alatt ritka szorgalma, buzgalma és példaszerű magaviseleté által annyira megnyerte főnökei bizalmát, hogy már 1864-ben a czégvezetéssel, s nem sokára egy Trientben létesített fióktelep berendezésével és vezetésével megbizatott. Mikor Magyarországban az alkotmányos élet uj életre kelt. 1867-ben az említett czég Budapesten szeszfinomitót létesített, s ennek vezetésével Leipzigert bízta meg, ki ez idő óta Magyar- országban állandóan letelepedett s előzékeny, bizalmat gerjesztő modora által gyorsan megnyerte a vele érintkező társadalmi körök bizalmát és rokonszenvét. A vezetése alatt álló vállalat csakhamar igen jelentékeny mérvben kifejlődött, s rövid idő alatt a legtekintélyesebb ipartelepek közé küzdötte föl magát. A gyártulajdonos, dr. Friedenthal Budolf. Porosz- ország egyik legkiválóbb gyárosa és politikusa, 1874-ben miniszteri tárczával kináltatott meg s miután azt el is fogadta, gyári vállalataitól visszavonult és ezeket Boroszlóban (Grunwald), Budapesten (Leipziger) és Trientben (Napp) működő czégvezetőinek adta át, mely idő óta a vállalat Grunwald és társai czég alatt tovább vezettetik. Ez uj czég, melynek Budapesten Leipziger maradt a főnöke, 1879-ben O-Budán hizlalóval összekapcsolt nagy szeszgyári létesített, mely ma az ország legnagyobb és legtekintélyesebb ipartelepei közé tartozik. A gyár terjedelmével és nagy fontosságával együtt gyarapodott Leipziger hírneve is, ki nemsokára a budapesti kereskedelmi s iparkamara levelező tagja, az országos iparegyesület igazgatósági tagja, az osztrák-magyar nemzeti bank czenzora, s a szesztermelők országos egyesületének első alelnöke lett. Ez utóbbi egyesület képezi működésének központját, mert itt a szakérdekek fejlesztése és képviselete érdekében legtöbbet tehet. Ez egyesület létesítésének eszméje is ő tőle származik, s a mi hasznost és jót az fönnállása óta tett, abban sok érdeme van Leipzigernek is. Leipziger Vilmos ama külföldről hozzánk érkezett szakférfiak sorába tartozik, kik második hazájukat. Magyarországot csakhamar igazán megszerették és tiszta szívből ragaszkodva hozzá, a társadalmi